Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2004

Mészáros Ádám: Kútvölgyi Vendel, a kútásó mesterség élő legendája Barcson

Mészáros Ádám: Kútvölgyi Vendel, a kútásó mesterség élő legendája Barcson ben. A volt „Vöröskeresztes" iskola udvarán 1913-ban elsőként mélyített kút 260 méter mélységből szolgáltatott vizet. Ilyen kút üzemelt még az egykori „Egészségház" előtt és a Klapka György utca - Darányi utca sarkán is. A vezetékes ivóvízhálózat kiépítése után szerepük megszűnt, az 1980-as évekre valamennyit leszerelték. Az ilyen, függőleges csőből álló és az ásott, aknás kutak célja egyaránt az, hogy a föld felszínéről hozzáférhetővé tegyék az altalajban rejlő, vizet átbocsátó rétegeket. Készítésük komoly szaktudást igényel, készítőik mindig is szakemberek, specialisták voltak. Barcson ma egyedül a 89 éves Kútvölgyi Vendel képviseli ezt a szakmát. A kútásás nagy tudora nem idős korára lett a mesterség „utolsó mohikánja" a városban. Fiatal kora óta ő volt az egyetlen kútásó Barcson, s mióta 72 évesen végleg abbahagyta a munkát, újfent nem akadt képviselője a mesterségnek. Bizonyára ez így is marad, hiszen az emberek ma már a vezetékes vizet használják, és új ásott kutakra nem nagyon van igény. A mester szerint annyi megrendelés azért mégis lenne, hogy őt rendesen ellássa munkával. Még ma is szívesen dolgozna, ha a felesége engedné. „Most már nem ásol kutat többet, most már pihenned is kell" - mondta Vendel bácsi felesége a kifáradhatatlan mesternek. A következő lapokon úgy követhetjük nyomon a kútmester életét, hogy közben beavatást nyerünk a mesterség különböző fortélyaiba is. Kútvölgyi Vendel 1915-ben született Szentborbáson. Édesanyja szegény asszony volt, a családot egyedül tartotta el, mert a családfő meghalt a háború idején. Vendelnek kilenc éves korában már dolgoznia kellett. A helyi tanító szolgája volt, akinek a két tehenét és a lovát gondozta, etette. Először 15 éves korában dolgozott kútépítésnél, majd három esztendeig, 1933-ig segédkezett egy mesternél. Ekkor döntött úgy, hogy a keresetéből szerszámokat vásárol, és elkezd önállóan dolgozni, így emlékezik vissza erre az időre: „Kényszerhelyzet volt, hogy őszinte legyek. Tudtam, hogy nincs más út. Tanulónak nem mehettem el, mert édesanyám szegény volt, nem tudta volna megfizetni, mert akkor fizetni kellett a mestert, aki tanít. Meg egy hízót is kellett adni egy évre. О erre képtelen volt. Négyen voltunk testvérek, apa nélkül maradtunk, meghalt édesapám 1915. decemberében, mikor én nyolc hónapos voltam. Semmilyen szakmát nem volt lehetőségem tanulni. Olyan faluban éltünk, ahol munkalehetőség abszolút nem volt. Az egész falu szegény volt, ez az igazság. Papi birtok volt körös-körül, az emberek csak bérelték a földet, abból éltek. Volt olyan, akinek volt 2-3 hold saját földje. A legtöbben béreltek, annyit, amennyit a családdal meg bírtak művelni. Láttam, hogy nincs más választás, meg kell próbálni, és elkezdtem önállóan dolgozni. " Hamar ismertté vált, sok helyre hívták kutat építeni. Nem volt szüksége reklámra. A jó munkának gyorsan híre ment, s egymás után jöttek a megrendelések. Munka145