Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2004

Mészáros Ádám: Kútvölgyi Vendel, a kútásó mesterség élő legendája Barcson

MÉSZÁROS ADAM KÚTVÖLGYI VENDEL, A KÚTÁSÓ MESTERSÉG ÉLŐ LEGENDÁJA BARCSON A víz megszerzése az ember számára mindig is nagy gondot jelentett. Már az őskori ember is igyekezett lakóhelyét olyan helyen kialakítani, ahonnan a természetes vizek elérhető közelségben voltak. Az ivóvizet eleinte a folyók, a tavak és a források biztosították, s ezek sokáig nem hogy elégséges, de szinte kiapadhatatlan bázist jelentettek az ember számára. A népesség növekedése és a migráció azonban elkerülhetetlenné tette olyan területek lakhatóvá tételét is, melyek a természetes vizektől távolabb estek. Ha már nem volt megoldható a folyóból, tóból vagy forrásból történő mindennapi víznyerés, más megoldást kellett találni a szükségletek kielégítésére. Gödröket, medencéket ástak, és azokban gyűjtötték a vizet. A csapadékvíz összegyűjtésénél hatékonyabb megoldás volt az, ha mélyebbre ástak, és elérték a talajban rejlő vízréteget. Innen már csak egy lépés kellett az ásott kutak kialakulásához. Az újkori népességgyarapodás és a civilizáció fejlődése egyre nagyobb igényeket támasztott, aminek következtében a természet adta víznyerési lehetőségek fokozatosan visszaszorultak. A növekvő népességnek egyre több táplálékra volt szüksége, s ennek feltétele a megművelt földterületek növelése volt. Az erdők irtása mellett ezt a folyóvizek szabályozásával és a tavak, mocsarak lecsapolásával érték el. A természetes vizekből való közvetlen víznyerés lehetősége így szinte teljesen megszűnt olyan területeken is, ahol ezek elérhető közelségben voltak. Az ásott és fúrt kutak fontosságát növelte a természetes vizek folyamatos szennyezése, és vizüknek emberi fogyasztásra alkalmatlanná válása is. Barcs számára elsősorban a Dráva folyó a mindenkori víznyerés biztosítéka. Bár a város ma nem innen kapja ivóvizét, a helyiek vízszükségletét a legrégebbi időktől fogva a Dráva elégítette ki. Szerényebb vízhozamú, de megemlítendő a helyiek által emberemlékezet óta használt kisbóki forrás is, mely az egyedüli működő forrás Barcson.

1 A vezetékes ivóvízhálózat kiépülése csak a legutóbbi idők vívmánya. Hosszú századokon át a folyó és a forrás mellett a mesterséges kutak biztosítottak vizet a barcsi lakosság számára. Az ásott kutak közül a legegyszerűbbek a gödörkutak vagy sírkutak voltak. Ezek úgy készültek, hogy szárazon egy gödröt ástak egészen a talajvíz színéig, majd a víz 1 A természetes vízfeltörésnek ez a formája inkább a hegy-, és dombvidékekre jellemző, mint sem a sík vidékekre. A várostól keletre elterülő Zátonytelep homokdombjaiba beszivárgó csapadékvíz valószínűleg egy záró rétegbe ütközik, majd itt összegyűlve a Kisbók partoldalából forrásként tör elő. A szerény hozamú forrást emberemlékezet óta használják víznyerésre. Az 1970-es évek végén betonkeretbe foglalták. - Rózsás Márton közlése. In: Barcsi enciklopédia. Kézirat, Dráva Múzeum. 143