Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2003
Dr Takács Éva emlékére
Dr. Takács Éva emlékére ahogy az idős emberek megnyíltak előtte, amint megszólította őket, ahogy a különböző társadalmi helyzetű embereket nagyszerű diplomáciai érzékkel az "ügy" mellé állította. Ezek az emberek egy idő után már visszajárok lettek, újabb és újabb anyagokat ajándékoztak a gyűjteménynek, és a továbblépésre mindenféle használható információkat hoztak. Éva fontosnak tartotta az önállósodásunkat is. Az egyéni érdeklődés mentén felosztottuk egymás között a munkát. Eredményeinkről a külvilág publikációink, kiállításaink alapján szerezhetett tudomást. Ha a körülmények úgy hozták (például szorított a határidő), segített a szöveg gépelésében, közben figyelt arra is, hogy értelmes legyen a gondolat, guruljon a mondat. Ha kellett, kész tanulmányával ő maga visszalépett, kapjanak a fiatalabbak is lehetőséget. így aztán nem csoda, hogy a vidéki, mostoha múzeumi körülmények ellenére szerettünk itt dolgozni, nem éreztük nyűgnek a mindennapi munkát, sőt, a hétköznapi beszélgetéseink közben is szerepet kapott a szakma. Ezek őszinte, bátran vitázó légköre miatt munkahelyünket egyetemista éveink egészséges meghosszabbításának éreztük. Csodáltuk hatalmas munkabírását. Rengeteget dolgozott és tanult. 1974-től rendszeresen publikált. Évről évre jelentek meg tanulmányai, melyeknek témáit főleg Somogy gazdaságtörténetéből merítette. 1984-ben egyetemi doktori fokozattal a közgazdaságtudományok doktora lett. Történelem-orosz szakos középiskolai tanári diplomáját, amelyet még a 70-es években szerzett a debreceni egyetemen, 1986-ban szociológusival egészítette ki az ELTE-n. Mindemellett évente készült egy-egy történeti kiállítás. Mindmáig emlékezetes a ma is látható siófoki Kálmán Imre, a göllei Rácz Vali emlékkiállítás és a múzeumépület felújításáig látható várostörténeti, a Kaposvár anno... Közben eredeti foglalkozását is művelte. Történelmet tanított általános és középiskolásoknak, majd a tanítóképzőn szociológiát. "Nincs ebben semmi különös" - mondta, amikor már-már aggódtunk érte - "azt hiszem, hogy az átlagos emberek energiájának többszörösével, ilyennek születtem." És mindemellett volt ideje odafigyelni mindenre, mindenekelőtt a családjára, akiket a legjobban szeretett. 1992-ben a múzeumi történész kollektíva az ún. átszervezésnek esett áldozatul. Ketten maradtak. Éva és Gyöngyi, aki most is gyűjteménykezelő. Többen, állás nélkül, úgy éreztük, összedőlt a világ. A szakma, amelyet szerettünk, amiért lelkesedtünk megszűnt számunkra. Éva ekkor döntött úgy, hogy munkahelyet változtat. Neki ott volt a másik lehetőség, az, hogy főiskolai tanárként folytassa a pályát. így kerülhettem a szakmába vissza, tudván, hogy egyedüli muzeológusként kell vállalnom a munkát. Az osztály megszüntetését vegyes érzelmekkel vettük tudomásul. Az élet ment tovább, megálltuk a helyünket: ki-ki a saját munkahelyén. Éva óriási munkát vállalt továbbra is. Sokféle képzési formában vett részt, magas
