Tragor Ignác: Az emberi élet Vácon és vidékén az őskortól napjainkig - Váci könyvek 25. (Vác, 1936)
V. A XVIII. század első felében - VI. Migazzi püspök korában és a XVIII. század végén
ÖTÖDIK FEJEZET A XVIII. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN Te ősi város, örök ifjan Legyőzni látszol az időt. Míg benned új nép váltva támad, Te változatlan nézed őt. Víz Zoltán. Új fejezet kezdődik Vác életének történetében a török kiűzése után. Új életet kellett elővarázsolni a düledező romok közül. Elölről kellett kezdeni mindent. Új várost kellett építeni, új intézményeket létesíteni, új lehetőségeket biztosítani az emberi munka folytatására és mindenek előtt ismét benépesíteni a várost, melynek alig volt lakossága. Az ütközet elől elmenekültek az emberek. A török várőrség a katonasággal együtt elvonult. Az ő védelmük alatt követte őket a polgári elem. Eltakarodásuk után húsz embert sem találtak a rombolás és pusztulás szomorú képét mutató városban.1) A törzslakosság, mely az utolsó ütközetek alatt a Naszál alatti erdőségben és a szentendrei szigeten vonta meg magát, lassan visszaszállingózott, mert erősakaratú és szívóskitartású volt, olyan mint a pók, melynek hálóját hiába söpri le minden reggel a szorgos szobaleány, bizakodó kedvvel csakhamar újraszövi. Itt rekedt néhány török is és kereszténnyé vált. Az ütközetben résztvett német, spanyol és olasz katonák közül többen alapítottak itt családot. Gyér lakosság volt ez együttesen is és még így is megfogyatkozott a számuk, mert Kéry János püspök földesúri hatalmánál fogva kitiltotta a városból az őslakókat, mivelhogy reformátusok voltak. 1544-ben, mikor a város török uralom alá került, a x) Berkes András nagyprépost jelentése Dvornikovich püspökhöz.
