Tragor Ignác: Az emberi élet Vácon és vidékén az őskortól napjainkig - Váci könyvek 25. (Vác, 1936)
II. A honfoglalás idején és az Árpádházi királyok korában
40 Az emberi élet Vácon és vidékén kották a polgári elemet. Ezzel lett a fal a városi szabadság jelképe és akkor lett Vác valóságos város, vagyis vár-as. A lakosság száma újabb idegenek betelepedése által folyton szaporodott. Ezek az új jövevények földművelést, ipart és kereskedést űztek és megindították a tulajdonképeni városi életet, mely a magasabb közigazgatási, társadalmi és szellemi igények kielégítését célozta. A tanács a fertálymesterek útján közölte rendelkezéseit az érdekeltekkel. Mindenik város ugyanis védelmi és tűzrendészed szempontból négy negyedre volt osztva. Míg azonban a rendezett viszonyoknak ily magas fokára jutott, erős megpróbáltatásokon és szomorú nélkülözéseken kellett keresztül mennie Vác egyébként is sokat szenvedett népének, mert a tatárok rettenetes pusztítása után mindent újból kellett kezdeni és a nagy szegénység miatt csak lépésről-lépésre lehetett ösvényt törni a haladás útján. Vác földrajzi fekvése kedvezett a kereskedelemnek, melynek főútja a Duna volt. Ennek a hatalmas folyónak már a keresztes-hadjáratok idején is jelentős szerepe volt. Egész Európát keresztülszelő útvonalában fölfelé Buda. Esztergom, Vác és Pozsony voltak hazánk területén legfontosabb pontjai. Városunk előnyös fekvése a Duna könyökhajlásában nem az egyedüli tényező volt, mely fejlődésének irányt szabott és kereskedelmét előrevitte, hanem előmozdította a réve, vásári és vámhelyí jellege is. Városunk vásárhely volt most is, mint az ókorban, amikor a szarmaták, markomannok és quádok itt cserélték ki nyersterményeiket a rómaiakkal. A középkorban az Alföld volt Nyugat-Európa élelmező piaca. A vízi és szárazföldi forgalmat egyaránt Vácon keresztül bonyolították le. A vásárokra sok lovat, szarvasmarhát, juhot és sertést hajtottak fel. Szekereken és hajókon szállították a vizát, a csukát és a különböző fajú füstölt és szárított halat. De főként búza került nagy mennyiségben eladásra. Német szomszédainknak, különösen Bécsnek, Augsburg-