Tragor Ignác: Az emberi élet Vácon és vidékén az őskortól napjainkig - Váci könyvek 25. (Vác, 1936)
I. Az őskorban és a történelmi idők mesgyéjén
22 Az emberi élet Vácon és vidékén dására szolgáltak, hogy az összeköttetést fenntartsák a másik parttal. Ilyen volt a mi bolhavári burgusunk is, melyet Lupicinus tribunus épített. Terjedelmes falaiból következtetve 4—500 római katona állhatott benn őrséget. A dunabogdányi Cirpi (Cirpimansio vagy Ptolomaiosz szerint Kárpisz castellum) a Pogányvár ellen épült.21) Noha a rómaiak a Dunakanyarulat balparti részét is hatalmukba hajtották, nem tartották állandóan birtokukban. Az itt talált és behódolt vagy szövetségessé vált népek intézményeit nem pusztították el, sőt tovább fejlesztették. így az utakat javították, a földeket tovább is művelték és a többi. * A rómaiakkal és keltákkal egyidejűleg több más nép is lakta városunk területét.22) A Krisztus utáni első század közepén Lengyelország északi részéről, Szármádéból, a szkítákkal rokon szarmaták költöztek a Duna-Tisza közére. Egyik harcias és művelt törzsük, a jász-jazyg, Vác és az Ipoly folyó mentén telepedett le. Ptolomaiosz nyolc városuk nevét jegyezte föl, ezek közi elsőnek Vácét (Uscenum—Uscen—Waitzen—Vác).23) Városunk és környékének eddigelé föltárt kultúrrétegei nem nyújtanak biztos adatokat annak megállapítására, hogy az egyes őstelepeken miféle nép lakott? Minthogy a település föltételei mindenkor egyformák voltak, ha alkalmas volt a hely, az újonan jöttek — valószínűleg vitézebbek voltak és öldöklő fegyvereik is tökéletesebb volt — kiirtották vagy rabszolgáikká tették az itt talált népeket és az így elfoglalt vagy a menekülők által elhagyott erődítéseket és telepeket birtokukba vették és egyszerűen beleültek a készbe. Összes 21) A mansio a latin maneo igéből származik. Jelentése maradás, tartózkodás, időzés, szállás. A francia maison (ház) is innen vette a nevét. 22) A szkíták háromévszázados magyarországi uralma a Krisztus előtti VII—111., a szarmata-jászoké a Krisztus utáni 1—IV. századra terjedt. 23) Claudius Ptolomaeus Libr. III. cap. VII. pag. 71.