Tragor Ignác: Az emberi élet Vácon és vidékén az őskortól napjainkig - Váci könyvek 25. (Vác, 1936)

IX. A kiegyezés után

IX. A kiegyezés után 137 hangzott az éjjeli zene és szívbemarkoló éneke kétségbe­­vonhatatlanul hirdette, hogy: Csak egy kis lány van a világon ! A fürge tücskök szinfónikus énekkara ezt han­gos ciripeléssel hagyta jóvá, de a kóbor kutyák vonító hada megkontreminálta. Az éjjeli világítást a halvány hold szelíd fénye adta, mert a vállalkozó az egymástól nagy távolságra felállított póznák petróleum-lámpásait kalendá­rium szerint gyújtogatta, de ez is haladás volt ahhoz ké­pest, amikor még lámpával kellett magát hazakísértetni annak, aki a kocsmából vagy az éji látogatásból ottho­nába tért. A csendes, görbe utcák muskátli-virágcserepes, kiülő vaskosaras ablakaiban csak ritkán jelentek meg a zsalu­­gaterek mögött kíváncsi leányfejek. Az utca állandó alakjai már nem érdekelték, az alkalmiak pedig elvétve kerültek oda. Mindennapi látvány volt a piarista noviciusok és a kispapok sétáló testületé. (Minthogy az előbbiek fekete talárban jártak, az utóbbiak pedig a világoskék fölé fekete felöltőt húztak, ezeket a néphumor mátyásoknak, amazo­kat varjaknak hívta.) Naponkint látható volt a némaleá­nyok és fiúk külön-külön csoportja. Lassan, csoszogva haladtak, hadonáztak és erőlködve kiabáltak. Napjában többször is megállt egy-egy utcasarkon a városi dobos, hogy borízű, rekedt hangján eldadogja köréje gyülekezett gyermeksereg előtt: Közhírré tétetik . . . Gyakori volt, hogy bilincsekbe vert embereket kísértek az utcán. Szombaton­­kint feketeruhába öltözött cilinderes zsidók jártak csapa­tostul, e napon tarkállott az utca a koldusok éneklő és imádkozó hadától. A sánta-béna és vak koldusok egyéb­ként minden reggel hosszú sorfalat álltak két oldalt a Nagytemplom sekrestye-ajtaja előtt és várták a káptalani misére érkező kanonokok alamizsnáját. (Ebben az időben a Nagytemplom összes ajtain szabad bejárása volt min­denkinek.) _____A főterén gyakori volt a kofák zajos szócsatája.2) 3) Egy összeszólalkozás alkalmával az egyik kofa úgy dobta

Next

/
Oldalképek
Tartalom