Tragor Ignác (szerk.): Vác és határának hely- és ingatlannevei - Váci könyvek 22. (Vác, 1935)

Vác határának hely- és ingatlannevei

hely- és ingallannevei 33 hogy a XIX. század derekán a gimnazista íiúk oda jártak ki katonásdit játszani. A puha agyagban üregeket vájtak, sáncokat ástak és várat építettek. Ettől az agyagvártól vette nevét 1. a mellette elterülő dűlő, 2. az ennek terü­letén keletketkezett városrész. A deákvári telepnek cottage­­szerű felső részét Nagydeákvárnak, a temető és Bácska között elterülő alacsonyabban Fekvő részét pedig Alsó­­deákvárnak hívják. Deákvári átemelő-telep 1. Vízművek. Deákvári-főút a Deákvárt átszelő főüt 1928 óta. Deákvári vízmű a kosdi út mentében, Deficiencia Deficiencia-épület az egykori Domonkos-rendi zárda, mely a Fehérek temploma és Kúria között áll a Constantin-téren. A nép diferencia-épületnek hívja. Most a nyugalmazott papok háza. Ha nem is laknak benne, az épület jövedelme a papi nyugdíj-alapé. Degré-utca a Zichy-utcával párhuzamosan haladó, a Görgei-utcát és Csányi-körutat összekötő utca volt így jelölve az 1928. évi február 23-i közgyűlés határozatából, minthogy azon­ban csak 4 házból álló sor volt, az 1930. évi május 15-én tartott közgyűlés megbízta a polgármestert, hogy tegyen előterjesztést más utcának Degré Alajos író nevével leendő megjelölésére. Degré-villa a Degré-család tuszkuluma Papvölgyön. Császár Ferenc költő építtette a múlt század negyvenes éveiben. 1849. július 18-án az orosz katonák feldúlták. Gróf Ká­rolyi Sándor megvásárolta, hogy segítsen rajta. A gróftól csakhamar főskúti Länderer Lajos nyomdász vette meg. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom