Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XXIII. Jókai

276

VAC AZ IRODALOMBAN

a hírt hallotta, hogy az erdőn átvezető mély utat a császáriak elfoglalták. Erre a riadalra a fuvarosok kifogták a lovaikat a szekerekből, ezeket ott hagyták, maguk elnyargaltak; a kisérő guerillák is elszeleltek, a fiatal hadnagy egyedül maradt ott a vén tűzmesterrel. Ezt otthagyta a szekereket őrizni, maga viszszanyargalt Ipolyságra, ott új lovakat rekvirált s derekabb legényeket a megfutottaknál s azokkal aztán szerencsésen elvitte a lőszeres szekereit.

Az 1849 július 15—17-iki váci csatával még kétszer is foglalkozik.

Mikor Életem legszomorúbb napjai (Emlékeim 1.) című naplótöredékben leírja, hogy 1849 augusztusában a szőregi csata után hogyan utazott Nyáry Pál szekerén Zerindre, ahol Nagy Sándorral találkozott, erre vonatkozólag a következőket mondja :

A tábornok elbeszélte a váci és vadkerti csata részleteit, ahol az ő hadosztályát az oroszok már körülfogták, amidőn a fővezér, a veszélyről értesülve, hirtelen kiürítteté a podgyászszekereket, amennyi gyalog honvéd rájuk fért, azokat annyival megrakta s ezzel és a lovassággal gyorsan visszafordult, az ellenségre ütött s Nagy Sándor hadosztályát, podgyászaival és ágyúival együtt kivágta az oroszok közül. Általában az egész visszavonulási utat Komáromtól a Tiszáig a hadműködés remekének állítá a itábornok, akin épen nem lehete észrevenni azt a gyűölködést, amit a közhír a fővezér irányában ráfogott. Mikor augusztus 10-én Nyáry Pál Görgeivel találkokozott, ezt a kijelentést tette:

— Abból, amit önnek mondani fogok, látni fogja, hogy őszintén beszélek. Reményem van, de az nem a magyar respublika fölállítása, nem is egy európai háború, hanem egy »becsületes békekötés«. Harcolok, de nem a győzelemért többé, hanem a békességért. A nyomor az országban iszonyatos; a katonaság el van csigázva: ez így sokáig nem tarthat; mikor az