Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
XXI. Tanács Márton
XXI. TANÁCS MÁRTON 233 Iáját közölték. Mikor Arany János megindította jeles Koszorúját, az 1863 évi november 29-iki számának nyílt levelezés rovatában ezt a szerkesztői üzenetet küldi: T. M. V á c. Vettük, de még' nem olvashattuk. Reméljük azonban, hogy a visszaküldés esete nem fordul elé. És csakugyan már az első évfolyam (1864 évi május és júniusi számaiban) olvassuk Tanács Márton A költőnő című eredeti beszélyét. Egy olasz néphagyományt dolgoz föl benne. Itália derült ege alatt hallotta, mikor Károlyi grófék társaságában ott utazott. Elbeszéléseinek java része olasz tárgykörből van véve, egyik másik szinte fordításként hat. Meséjük kuszáit; noha cselekményükben sok a hajmeresztő és hátborzongató részlet, mindazáltal nem kötik le az olvasó figyelmét, mert vontatott előadási modoruk miatt érzelgősekké és émelygősökké válnak. (A bosszú, A költőnő, A gyöngyvirág sat.) Váci tárgyút csupán csak egyet találunk. Városunk ebben sem szerepel kifejezetten, de váci eseményt doigoz föl benne és könnyen felismerhető álnevek alatt szerepeli teti cselekményének hőseit. Ez a beszély A pünkösdkirályság címet viseli és a Koszorú 1864 évi két első számában jelent meg. Tartalma következő: Egy kisváros szép asszonya, Sárrétiné, férjhez akarja adni szép leányát, Bellát, akit az egész város ifjúsága körülrajong. Sárrétiné Kőhalmi Gyulára vetette szemét és csakhamar megnyerte őt leánya vőlegényének. A kisvárosi pletyka megkezdte működését az ifjú pár ellen, de elhallgatott, mikor egy Tárcái nevű idegen úr telepedett meg a városban. Gazdag volt és két vén kisaszszony rokonán kívül senkivel sem érintkezett. Később egy Klárika nevű leányrokonuk egészítette ki társaságukat. Ez a leányka egy táncmulatságon megismerkedett Bellával. Csakhamar összebarátkoztak. Klárika azonban belészeretett a vőlegénybe és nénikéinek elpanaszolta lelki bánatát. Ezek a titkárral haditanácsot tartottak, minek következtében a titkár rágalmak és álhirek terjesztése által elidegenítette egymástól a jegyes társakat, majd Kőhalmival