Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XX. Vas Gereben

XX. VAS GEREBEN

217

Imre e beszélgetés folyamán egykedvűséget tapasztalván, tökéletesen hitte, hogy Vácra hiába jött, azért úgy intézkedett, hogy másnap Pozsony felé indulhasson, habár harmadszor is hiába tenné meg az utat.

— Hova akarsz menni ?

— Pozsonyba, kedves urambátyám, — felel Imre, szokott bizalmassággal címezvén a kanonokot.

— Hát ott mi kereseted van ?

— Nézze, urambátyám, e levélkereső parancsot, ezzel voltam Nagy-Váradon, most elég hiába Vácon vagyok s talán épen oly hiába megyek Pozsonyba, de már csak elmegyek, nehogy hanyagsággal vádoljanak szülőim és húgom.

— Hűm! . . . dünyög a kanonok a levélkeresőparancsot forgatván kezében és szánva a fiút, hogy oly hosszú utat egész bizonysággal haszontalanul tegyen meg s a pénzt még inkább hiába dobálja ki,... nem gondolod, hogy az ördögnek adós vagy egy haszontalan úttal?

— Mért gondolja, urambátyám?

— Ez a nagy darab papír ijesztőnek is elég nagy lenne olyannak, ki hasonlót sohasem látott! de látod, egy vén kanonok, ki közelebb van a másvilághoz, mint a negyven esztendőhöz, nem ijed meg s amit a káptalanba biztos helyre tesznek, egy ilyen papírdarabra nem adja ki, ha a betevő másként rendelkezett.

— Ezt urambátyám komolyan mondja?

— Annyira komolyan, hogy ha a váci káptalanba volna letéve bátyádnak végrendelete s én tudnám, hogy e pillanatban Dáriussá tehetnélek vele, ez iratra még csak nem is hederítenék.

— De ha nekem hasznot tehetne másnak kára nélkül ?

— Ahhoz semmi köze Balogh kanonoknak.

— Tehát miért heverne az irat hiába, hisz a