Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
I. Vác A Szent László mondában
18 VÁC AZ IRODALOMBAN »Szállá le, csillagtól ragyogó mezében, Királyi koronát tartott a kezében, A fejedbe nyomta, — és azonnal eltűnt , . . — Bizonyos jel, bátya: diadalmat nyertünk! »Megverve Salamon hogy fut, - mintha látnám! Látom a koronát a fejeden bátyám — « — »Hallgass!« Géza kiált — a korona nem kell Mig Salamon él: azt én nem tehetem fel! »De ha győzedelmet nyerek itt e téren: Templomot építek e helyben, Ígérem, És szentelem azt a Szűz-istenanyának, Magyarország védő Asszonyának!« »Én pedig« — mond László — »ama helyben ottan Hol a kis menyétet kebelembe fogtam: Templomot építek Szent Márton apátnak!« (S meg is teljesíték, amit fogadának.) — »De jerünk!« mond László — »mert zajlik a tábor! Diadalt vár holnap, isten jó voltából.« — »Legyen úgy« szól Géza — »ahogy О végezte !« S úgy lön: diadalmuk — és Salamon veszte ! A »tizenkettődik« énekben a mogyoródi csata leírását kapjuk híven a krónikások előadása szerint. Ezután a harmadik rész és annak első éneke következik. Salamon vezeklése a címe és így kezdődik: Vesztett koronáját Salamon siratja, Töri éjjel-nappal a szívét miatta. Haragos búval kél, nehéz gonddal fekszik, Ki se’ gyógyul, már is meg’ belebetegszik. Önnön maga ellen fordul a haragja, Mint vadnak, a láncát ha hjába harapja. Bolyongni vad erdőn, éjfélbe’ kimégyen, Mellét veri, fürtit szaggatja dühében. »Vájj’ melyik ördögnek a tanácsán jártam, S fogadék el harcot a váci határban. Kockáztatni mindent, hebehurgya módon, így tőrbe szaladni, nem vala jó dolgom.
