Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XX. Vas Gereben

206

VÁC AZ IRODALOMBAN

eszi, hogy a másik majd alig tudja kérés nélkül megállni.

Van azonban közös gondolatuk, hol karonfogva járnak s e gondolatot mindjárt meglátjuk.

— Mióta vagy már Vácon?

— Alig fél esztendeje, mióta a jó Istennek kegyelme oly nagy próbára tett Pozsonyban, hol már halálomat hittem s ime fölséges urunk kegyelme váci kanonoksággal ajándékozott meg.

— Hát nem féltél a franciáktól ? — kérdi Keszi Balázs.

— Látod, hogy élek.

— Megvan naplódban is írva.

— Ilyesmit ne írnék meg ! — mondja a kanonok fölkelve . egy pillanatra s az íróasztalból kiemelvén egy iratcsomót, melyet úgy nyitott ki, hogy a vendég mindjárt elolvashassa.

»Pozsony 1809. Pap vagyok, magam jószántából lettem azzá és nem is bántam meg, ámbár a mostani háború alatt mégis mindig nagy kedvet éreztem a katonáskodásra és azt is gondoltam, hogy miért nem küldenek bennünket is ellenséget verni, mint a katonát? — én is tudnék akkorát ütni, mint akármelyik bakancsos fiú.

Sokszor azon gondolatra is jöttem, hogy az Úristennek méltatlan szolgája vagyok, mert nem valék méltó arra, hogy félni tudjak és elég gyarló voltam emberi erőmnek hatalmát megkísérteni fölséges uramnak ellenségein, kik édes hazánkba is betörtek; sőt már elhatároztam, hogy tábori pappá legyek, hol legalább alkalmam lesz fölemelt kereszttel vezetni azokat, kik az ellenségverést magukra vállalták.

Ezen való törekvéseim vezettek Pozsonyba, hol azonban tetszett a fölséges égi kegyelemnek olyant rendelni, mit eleinte büntetésül vettem, hogy himlőbe estem s e miatt hetekig kénytelen valék az ágyat őrizni.