Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)
I. rész: Színészet
VÁC AZ ELŐADÓ MŰVÉSZETEKBEN 7 fogva is, de főként, mert legrégibb ismert találkozása városunknak Teszpisz kordélyával, egész terjedelmében közöljük. Szilágyi Pál 1815-ben a nápolyi háború után hazajött Pestre, hogy a véres csatározások után új harcot kezdjen a honi színpadokon s a cifra nyomorúságot a víg nyomorúsággal váltsa föl: „Alig voltam pár nap itthon, — írja — betoppan hozzám Farkas, egykori színészbajtársam, azon kérelemmel mennék ki hozzá Váczra a társaságához, mit azonban alig lehetett társaságnak nevezni, mert kívüle — alig volt pár embere, azok se sokat nyomtak a latban, ő bár igen jó színész volt, kért, segítsek rajta, most vásár van úgymond, s személyzetével nem képes valamire való darabot előadni, pedig e vásár húzná ki az adósságból. — Én csupa könyörületességből elmentem, elő is adtuk „Attila a Hunok királya“ című kis darabot Kotzebuetól, meglehetős jövedelem is volt, de másnapra sokkal többet remélt, mert ott még soha nem látott dráma volt kitűzve, — biz a címét már elfeledém — el is próbáltuk, a színlapok is ki voltak hordva, készülünk az előadásra, kérdezősködik az igazgató (Farkas) hát H — i hol van? Senki sem tud róla semmit — küldenek szállására, hűlt helye, kerestetik mindenfelé, nincs sehol, megszökött azon szerepe elől, mit oly rég vágyott játszani, mit oly lelkesedéssel próbált, mire egész új öltözetet maga készített (varrt), de előadás előtt egy órával úgy megszállta a rettegés, hogy nem bírván abból kibontakozni — összepakolt, gyors léptekkel útnak eredt gyalog, úgy, hogy már virradóra Pestre meg is érkezett; vége volt a rég várt vasárnapi jövedelemnek, mire nem annyira az igazgató és annak tagjai, mint inkább a vendéglős várt, mert már nagy volt a contó, de nem is csoda, két hét óta semmi előadás, de jövedelem sem, pedig tudjuk magunkról, minél kevesebb pénze van az embernek, annál jobb étvágygyal bír s e miatt hágott a contó is annyira, hogy nem voltak képesek kifizetni, amiért
