Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)
II. rész: Dal és zene
VÁC AZ ELŐADÓ MŰVÉSZETEKBEN 111 miatt Krausz Simon bankigazgató személyes jótállása mellett engedelmeí kapott, hogy Budapestre utazhasson. A Liget-szanatóriumban feküdt a forradalom kitöréséig, azután pedig visszament Kopenhágába. 1925- ben szinfonikus cigányzenekart szervezett és beutazta vele egész Európát. Meghalt Budapesten 1952. március 22-én. Andor Károly zeneszerző nyugalmazott székesfővárosi igazgatótanár, a váci vízművek igazgatója, Makón 1877. december 18-án született. Anyai ágon a Vácról Szegedre költözött nemes Váczy család leszármazottja. Iskolai tanulmányait Szegeden, Vácon, Kecskeméten és Budapesten végezte mindenkor kitűnő eredménnyel. Tanári működését 1901-ben Vácon kezdette meg s ettől az időtől kezdve mint székesfővárosi tanár is kisebb megszakításokkal Vácon lakik s mindenkor tevékenyen vett részt a város kulturális életében. Egyik megalapítója és szorgalmas felolvasója a Katholikus Lyceumnak. Megindítja Vácon az 1900-as évek elején az önálló iparosok önművelő előadásait s az iparosság kulturszínvonalának emelésén azóta is fáradathatatlanul buzgólkodik. Élére állt az iparosok dalkörének s mint az egyesület elnöke és karnagya a háború után a dalkört ujáteremfette és országos viszonylatban is tekintélyes színvonalra emelte. A helyi lapoknak kezdettől fogva szorgalmas munkatársa. Prózai cikkeiben foglalkozik a város polgárságának mindenféle ügyével, érdekeivel s különösen a város modern fejlődését célzó törekvéseivel. Kiadott munkáit legnagyobb részben Vácon írta. A dal és zene művelése nem hivatásszerű foglalkozása, inkább a költészethez és a társadalombölcselethez vonzódik. A magyar dal renaissanceának úttörő munkása a XX. század első éveitől. Fráter Lóránddal együtt visszavezetik a magyar dalt eredeti, tiszta népies motívumaihoz, szövegben és tartalomban pedig a haladó kor színvonalára emelik s a műveltebb kö