Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)

I. rész: Színészet

10

SZÍNJÁTSZÁS

Gálnak is táncolnia kellett Nagyobb baj volt, hogy a báliéihoz nem volt brácsásunk. Szerdahelyit Gál kérte, hogy kerítsen neki egyet.

— Hová menjek — kérdém — hiszen azt sem tudom én, mi fán terem a brácsa. Ollyan hegedű forma, mond Szerdahelyi, egy quinttel lejebb van hangolva. Ha valaki el tudná játszani helyettem a zsidó sekrestyés szerepét, játszanám jó szívvel a brácsát, jóllehet, igen nehezen bocsátanám ki e szerepet kezemből, mert jót állok érte, ha én Gál bá’ — úrral tánczolok, zsákot hordok, — gyertyát gyújtogatok a zsinagógába, nem nevetett még Vácz városa akkorát, mint mi rajtunk fogna nevetni. No Gál, tegye le azt a pipát és requiráljon nekem egy brácsistát, menjen, hallgatózzon az ablakok alatt, ahol hall hegedűt, vagy gordonkát, menjen be, fogja rá, hogy tud brácsát is és kérje meg, hogy hazafiúságból tegyen a színészetért egy kis áldozatot, segítsen rajtunk — vagy hozza hírül nekem az effélét, majd rádisputálom én — és ide vezetem szegény orchestrumunkba. Kimenve a teremből, a folyosón iszonyú gondolkozásba merültem; hol keressek én ollyast, minek soha hírét sem hallottam, mi se Párispápaiba, se Celairusba, se gramatika, syntaxis, se poezisba nincsen — midőn így búsúlnék, hallom a vendégfogadó udvarán, benn az istállók felé, valaki a hegedű vastag húrját pengeti. Ha! mi az? felkiálték — igazán hallok-e, vagy a sátán kötődik velem és ő bocsátgat valami vastag hegedűhangokat a tiszta ártatlan szeplőtelen légbe. Megyek lábujjhegyen le az udvarra, lassú léptekkel, mint aki tolvajt akar fogni és a hang egyenesen az istállóba vezet. Ah itt vagy jó madár! ki vastag hegedűn is tudsz játszani és képzeljék, ki volt: a hetes. — Ejnye, de hamis ember maga domine Hausknecht, akkor még nem bámultam annyira, midőn a minap diákos beszédünkbe szólt és megértettem szavából, hogy filosofiát végzett, de most már inkább bámulok, hol tanulta a hegedűt, mert nálunk a maros-