Tragor Ignác (szerk.): Váci érdekességek - Váci könyvek 9. (Vác, 1923)
II. Könyv: Lexikon
SZARVAS — SZÉL, IDŐJÁRÁS, METEOROLÓGIA. 183 Váci szarvas. L. Váci csodák 4. Váci szekeresek. A szekerezés, fuvarozás, fiakkerozás és talyigázás mindenkor kedves foglalkozása volt a vérbeli váci embernek. Külön nóta is jár róla: Kis szekeres, nagy szekeres* Mind megissza, amit keres, Míg a szekere oda jár, Száz forintnak végire jár. A nagykerekű váci talyigával, akár lovat, akár szamarat fognak belé, legfeljebb a debreceni talyiga vetekedhetik. A váci polgár saját termésű borával befuvarozta az egész országot, sőt Brassóig és Varsóig is jártak a szekerei. Az ő ajkukról hallotta először a székely a fene szót. Csereklye uram bizonyára nem az egyedüli váci fuvaros, aki a kolozsvári temetőben piheni örök álmát. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az országban szerte járó fuvarosaink után a többi pestvármegyei szekerest is a váci szekeres gyűjtő fogalma alá vették. Ezt bizonyítja Fényes Elek is, aki Magyar Országnak . . . mostani állapotja című 1837- ben megjelent könyve II. kötetének 425. lapján ezt írja; a fuvarozás fő élelmük, úgy hogy a Debrecenbe lejáró Pestvármegyei fuvarosok közönségesen e’ név alatt ismeretesek. A Székelyföldön egyébként nem nagy becsülete van a váci szekérnek. Úgylátszik, mire leért oda, nagyon megkopott a tengelye, mert ugyancsak erősen nyikorgóit. Ezért járja Erdélyben még ma is ez a hasonlat: Nyikorog, mint a váci szekér. (Váci Közlöny 1891. október 18.) Váci Szentháromság-szobor. A tiszta barokk-stilusban épült Szentháromság-szobrunk az ország legszebb ilynemű szoborműveinek egyike. A hátulsó oldalán levő két gyönyörű domborképét a festőművészek gyakran másolják. A domborművek szobrászati barokkművü cartouches-ba vannak foglalva és Szűz Máriát ábrázolják. Az egyik (a liliomos Regina Coeli) volt Püspök-Vác város, a másik (a jogaros Patrona Hungáriáé) az egykori Káptalan-Vác város címeréül szolgált. Alapját 1750-ben rakták le, azóta bizony erősen megviselte az idő vasfoga. Váci szél, időjárás, meteorológia. Városunk időjárása — amely nagyjában megegyezik a fővároséval — noha a Naszál megvédi a zord északi széltől, mégis szeles. Ennek az az oka, hogy a Nagy Magyar Alföld itt érintkezik a Kis Magyar Alfölddel és a kettőnek hőfokbeli különbözeié a Vác-visegrádi Dunaszorosnál egyenlítődik ki. A Dunaparton, a Székesegyház-téren, valamint a