Tragor Ignác (szerk.): Váci érdekességek - Váci könyvek 9. (Vác, 1923)
II. Könyv: Lexikon
NAGYTEMPLOM SZENTÉLYKORLÁTJA. 167 műtárgy van. Ezek sorából főleg az 1910. évi jubileumi kehely és a briliánsoktól ragyogó mellkereszt (1906.) emelkedik ki. Váci Nagytemplom szentélykorlátja. Nagytemplomunk szentélykorlátja nemcsak székesegyházunk egyik legnagyobb művészi értéke, hanem a renaissance-kor egyik legszebb emléke s mint ilyen nagy archaeologiai beccsel is bir. Múzeumunk 1912. évi ásatása után dr. Éber László, a Műemlékek Orsz. Bizottságának titkára kijött, Vácra és a Nagytemplom megtekintésekor csodálkozással esett tekintete a szentélykorlátra. Első pillanatra megállapította, hogy a székesegyház hajóját a magasabban fekvő szentélytől elválasztó díszes kőkorlát a renaissance-kor maradványa és egészen közel áll azokhoz a töredékekhez, melyeket az az évi ásatás hozott felszínre. A váci székesegyház szentélykorlátja című értekezésében (Magyarország Műemlékei III. 180.) kimutatja, hogy szentélykorlátunk renaissance munka és hasonló azokhoz az emlékekhez, melyeket a Nemzeti Múzeumban és Székesfővárosi Múzeumban őriznek. Ezek tudvalévőén I. Mátyás királyunk palotáját ékesítették és így kétséget kizárólag az Olaszországból meghívott művész keze készítette mind a kettőt. Olasz analógiákra való hivatkozással (a comói székesegyház, a luganói S. Lorenzo templom, a vicenzai Sta Corona templom és a lombardiai művészet egyéb alkotásainak fölemlítése után) arra a következtetésre jut, hogy a váci korlát mestere is Felső-Olaszországból, a Como-tó vidékéről bevándorolt ama dekoratív szobrászok egyike volt, kik Magyarországban Mátyás király idejétől fogva, de még a XVI. század első negyedében is, Budán és egyebütt nagy számmal dolgozhattak. Az 1500. év körüli időre vall a balusterek alakítása. Értekezését ezzel fejezi be: Valóban csodálatos, hogy ez a szentélykorlát ránk maradt. Megőrzésének és felhasználásának körülményeiről adatokat nem ismerünk. Megállapíthatjuk azonban, hogy midőn az új székesegyház építése alkalmából a régi becses részeket fölhasználták, azok mintájára homokkőből faragták a fönnemlített részeket, hogy a korlát a templom szélességének megfeleljen. Ezek az újabb részek jóval durvábbak a régieknél; díszítményeik ugyan a régi minták elég hű másolatai, de oly mester kezére vallanak, aki a renaissance finom szellemét már nem érezte. Jellemző a balusterek otromba alakítása is. Ezek az újabb alkatrészek azonban csak kevéssé érintik az egész mű hatását. Míg a budai királyi várnak a kartársak által annyira magasztalt pompájából csak egyes, vajmi szerény töredékek maradtak reánk, Vác szerencsés véletlen folytán rendeltetésének megfelelő alkalmazásban őrizte meg szá-
