Duray Kálmán: Váci céhek - Váci könyvek 5. (Vác, 1912)
V. A remekelés
94 A VÁCI CÉHEK. A taksa lefizetése után a remekelő szabadon űzhette a mesterséget, tarthatott legényeket és inasokat, részese lett a céh jogainak, de egyúttal a reá háruló terheket is hiven kellett elviselnie. A céhtaksán kivül voltak még más díjak is a belépéskor; így zászlópénz a zászlóalap javára, amivel már 1756-ban találkozunk a szűrszabóknál. Ennek nagysága is különböző volt: a szűrszabóknál nyolc írt., a szűcsöknél tizenhét írt., a henteseknél tiz írt. Ugyanekkor a halotti alapítványra is kellett bizonyos összeget letenni. Először a molnároknál, német vargáknál és a szűcsöknél találkozunk ezzel, később pedig mindenegyes céhnél. A remek elvégzése és a céhtaksa lefizetése után köszöntőpoharat adott a remekelő. A köszöntőpoharat ugyan az idegen, letelepedni akaró mesterek szokták megadni, de némely céhnél a helybelire is kötelező volt. Ezt „tisztességesen“ kellett megadni, de ha valamelyik pénzen akarta megváltani, megválthatta; a gombkötőknél hat írt. Amit a megváltás, a szíjgyártóknál négy frt. A köszöntőpoháron kivül volt a mesterasztal, vagy ebéd, amelyet egy év leforgása alatt kellett megadni. A vargák 1607-iki céhlevele szerint a letelepedő mester két ebédet és egy reggelit tartozott adni, vagyis előa belépéskor, a másik pedig egy évre ezután. Később már csak egy mesterasztal járt mindjárt a belépés után, vagy egy év leforgása alatt; ha pedig a belépéskor az illető még nőtlen volt, akkor csak megnősülésekor kellett megadnia. Az ilyen mesterebédre hivatalos volt az egész céh, sőt a kovácsok cóhlevele szerint a városbirót és még két tanácsost is köteles volt meghívni a remekelő. A mesterasztal minőségét a céhlevelek szabták meg. A kádárok a remekelő tehetségéhez szabták a mesterasztal minőségét; a magyar szabók 1699-iki céhlevele szerint pedig „egy becsületes Ebéddel az több Mester Társainak tartozzék“ a remekelő. A szűrszabók még az értékét is megszabták, oly ebédet kellett adni, amely hat frt.-t megérjen. A mesterasztalt, vagy ebédet is meg lehetett váltani úgy, mint a köszöntőpohárt. Ez volt az ebédpénz, mely a szíjgyártóknál tizenhat frt., a gombkötőknél húsz frt.. a szűcsöknél húsz forint, a szűrszabóknál hat frt. volt, ennek értékét a céhlevelek szabályozták, gyakorlatban azonban ezektől sokkal nagyobb összegeket is kértek. A vargáknak 1785-ben egyenesen a hatóság hirdette ki, hogy az új beálló mestertől hat frt. ebédpénzt vehetnek,19) habár a szűcsök 19) Protocoll Episcopalis Civitatis Vaciensis De Annis 1784—1785.
