Duray Kálmán: Váci céhek - Váci könyvek 5. (Vác, 1912)
VI. A mesterség védelme
A MESTERSÉG VÉDELME 1 13 pedig oly feltétellel, ha már dolgozott Vácon, ellenkező esetben, ha legalább egy évig dolgozik ;42) 1799-ben a német szabók szabták meg a számukat, mivel már egyikük Pestre költözködött a meg nem élhetés miatt ; 1807-ben a kádárok szüntetik meg a mesterfelvételt, mivel most tizenegyen vannak s alig bírnak megélni. 1798-ban a molnárok elhatározták, hogy kérni fogják a két városi hatóságot a malmok szaporítására, mivel a vidékiek és helybeliek sok gabonát hoznak őrölni. De már 1809-ben kimondják, hogy a malmok szaporítása szükségtelen, mivel a mostaniaknak sincs állandó munkája. 1836-Tian a molnár céh a várostól bizonyítványt is kér arról, hogy harmincnégy malom van Vácon, amelyeknek száma elég a közönség kiszolgálására, s különben is csak ősszel van dolguk és a kötelezettségük pedig sok, u. m. uradalmi bér, adó és más egyéb malomköltségek. A mesteremberek felvételénél tekintetbe vette a városi hatóság azt, hogy a folyamodó szakmájából van-e Vácon elég, vagy egyáltalában nincsen. Tekintetbe vette a hatóság azt is, amivel a közönséget védte meg, hogy a folyamodó szakmájabeliek Vácon tunyán végzik dolgukat, vagy pediglen igen „tultaksálják“ áruikat. Végül tekintetbe vették azt is, hogy a folyamodó helybeli-e, vagy pediglen idegen, mivel a helybelinek mindenkor előnye volt az idegennel szemben. A felvétel megszorítása jellemző a kovácsokra, kiknél 1860-ig csakis azok lehettek mesterek, kik elvégeztek lópatkolási, vagy állatgyógyászati tanfolyamot. 1858-ig egy éves volt ez a tanfolyam, niajd csak félévi. 1860-tól kezdve nélküle is lehettek kovácsmesterek, de a lópatkolást gyakorolni akarókat ezután is kötelezték a félévi tanfolyam elvégzésére. Hogy eme megszorítás nem volt rendszeres és a szám korlátozása csak a borbélyoknál és kéményseprőknél volt meg, bizonyítja a molnárok ügyé. Mikor 1837-ben céhlevélért folyamodtak, kérték, hogy a malmok szaporítása korlátozva legyen és a lisztárulás egyedül az ő körükbe tartozzék, a hatóság elutasítja őket. A céhek egyöntetűségét és a verseny kizárását legjobban tanúsítja az, hogy a munka árát megszabta és csak eszerint adhatták el mestereink műveiket. Az árakra vonatkozólag már 1659-ben in-trézkedtek a 71. cikkben, mely mindennemű iparág műveinek árát szorosan megszabta. Időről-időre azután a vármegyék emelték, vagy * *2) Szűcs Protocollum. 1791. év. 8
