Farkasfalvi Imre, id.: A váci országgyűlés története - Váci könyvek 4. (Vác, 1911)

VI. Politika átalakulás

VI. POLITIKAI ÁTALAKULÁS. 48 el, hogy a császárt az 1477. évi háborút befejező békekötésben mindazon jogok igényeiről ünnepélyesen lemondatta, amelyeket az másfélé vtizedcn keresztül önmagában annyi kitartással, mohó vággyal, s többszörös liitszegés árán táplált. A Mátyás uralkodásának nagy része diplomatia tevékeny­séggel telt el. Különösen Olaszországban jártak Hangácsi Albert egri prépost, aki elnöke volt annak a bizottságnak, amely II. Piust Rómában felkereste; Kosztolányi Györgyöt mint világi tisztviselőt alkalmazták IV. Sixtus udvarában; Szántai Mihály erdélyi kanonok mint a királyné bizalmasa járt ott; 1472-ben Handó György fordult meg, utóbb Vezsenyi László többnyire Velen­cében ; majd Mohorai Miklós váci kanonok; s 1482-ben Sánkfalvi Antal, aki utóbb nyitrai püspök lett. Német- és Lengyelországban jártak Handó Györgyön kívül, aki Németujhelybe vitte a béke feltételeit: különösen Sári Péter a székesfehérvári sírok őre; Kálmáncsai Domokos, székesfehérvári prépost, meg Sánkfalvi Antal és mások. Olaszországban Kálmáncsai Domokoson kivül még Hatvani Gáspár teljesített királyi megbízatásokat. Midőn Mátyás már-már lemondott abbeli reményéről, hogy az országot törvényes örökös által örvendeztesse meg, annak előkészítésével foglalkozott, hogy az olygarchák támo­gatásával Corvin Jánost emeli a trónra, azonban úgy híveiben, mint a római udvarban keservesen csalódott, még azután is, sőt azt lehet mondani, hogy még inkább, midőn Beatrix-szet feleségül vette, akinek töivénytelen ágyból szár­mazott apját a pápa megtűrte a nápolyi királyi trónon, aki botrányos életet élt, s egy csomó házasságon kivül született gyermekkel dísztelenítette el a királyi családfát. Mátyás király kezdetben úgy gondolkozott, hogy fiát a papi pályára neveli; noha akadály volt származása s a bicegő Iába; a díspensátiót 1480-ban nem késett a pápánál kieszkö­zölni; azonban Szilágyi Erzsébet meghalt s e nő roppant kiter­jedésű birtokait Corvin Jánosra hagyta, a király őt hercegi rangra emelte, s eljegyeztette Bianca Máriával a Sforza ural­kodócsalád leányával, időközben pedig nagy hadi készülettel megszállotta Bécset s agyában rendkívüli terveket kovácsolt. Ámde Beatrix sem szűnt meg a törvénytelen János herceg ellen áskálódni. Öccse: a bibornok éveket töltött a budai vár­ban, majd Esztergomban, s Mátyás király a váci országgyűlést

Next

/
Oldalképek
Tartalom