Tragor Ignác: Vác története 1848 - 49-ben - Váci könyvek 3. (Vác, 1908)

Függelék

ID. GÖRGEY ISTVÁN ÉLMÉNYEI VÁCON 18-49. ÉVI JÚLIUS HÓ 16-ÁN. 441

tüzérek jelessége mellett; mert ide alulról magas emeléssel és már sötét éjjel lőttek és találtak -— csak a villanás szerint czélozva; az orosz üteg, mely e helyen működött, az utolsó lehetett a visszavonulásban.) Közel a leszerelt nagy ágyútalphoz két lőszeres taliga állt, kétkerekű és még félig töltényekkel teli. Mialatt ezeket vizsgáltuk, a hegy teteje megszólalt felettünk; a kozákok gyalog nekünk másztak és puskalövésekkel üdvözöltek; szerencsésen oly távolból vagy rosszul lőttek, hogy egyikünkben sem esett kár, különösen én bennem még azután sem, miután Arthur bátyám egész kíséretével megint a learatott lapályra leereszkedett. Én t. i. parancsára 4 huszárral a végett maradtam hátra, hogy a két lőszeres kocsit hozzuk le, tartalmának behatóbb tanulmányozása végett a rendszer tekintetében. Talpra ugrott huszárjaim, elébb a dögöket ki kellett hogy fogják a hámokból, aztán a maguk lovait fogják belé, melyeknek kantárszárait addig én tartottam. A mint szememet a lenti síkon megállapodott lovas csoportunktól délre jártatom, egyszer csak azt látom, hogy a sződi szőllőkből kiszökken egy lovas és perezre megáll egy helyben. A távolság közöttünk 1000 lépésnél több lehetett és körülbelől hasonló távolság választotta el mind kettőnktől Arthur bátyámat is kíséretével. Első tekintetre látni: e délezeg lovag ezüsttől csillogó sötét egyenruhában (jóllehet ennek sajátságait ki nem vehettem) sem magyar, sem osztrák. A jövő pillanatban már kurta vágtatásban Vácz felé haladt — egyenest Arthur bátyám vörös atillája irányában. Utóbbinak kisérete ekkor egy tág félkört képezett körülte, mely Sződ felé nyilott. Huszárjaim is rajta felejtették szemöket a lenti kalandor lovagon — s amott fölöttünk a hegyen a ránk lövöldöző kozákok is felhagytak a puskázással — annyira leigéző volt, a mi most oda lent történni fog mindjárt.

„Ne lőjj! Át akar jönni!“ — szólt egy főbbrangú tiszt bátyám kíséretéből. — A lapály tisztán feladta a hangot.

„Fogjátok el!“ érthetően kiveszem Arthur bátyám szavát.

E szavak daczára •—- rögtön rá egy lövés egyik huszár pisztolyából, s a jövevény lovának orsószerű visszaperdülése — egy pillanat műve volt. Az orosz ekkor egészen lelapúlt felső testével a lova nyakára és jobbjában pisztolyát hátraszegezve (de ő nem lőtt!) mint az agár vagy párduez, oly gyorsan menekült vissza a sződi szőllők felé! — tőlünk két huszártiszt s 4 közhuszár haj rá! utána. De hasztalan! Nem bírták utolérni; vele versenyt futni sem. Izgató látvány volt nekünk oldalt nézve : az eleinte csekély, távolság, hogyan nőtt, szökésről szökésre, lassan de biztosan, a lóhalá