Tragor Ignác: Vác története 1848 - 49-ben - Váci könyvek 3. (Vác, 1908)

Függelék

332 VÁC TÖRTÉNETE 1848—49-BEN. terhelik, s nevezetesebb adóbéli tartozások a lakosoknál bészedhe­­tetlenek.' llly körülmények között szükséges, hogy mind a két város állapotja tisztán kimutattassék, mert felettébb igazságtalan lenne az, hogy Káptalan Vácz város lakosai, elődeik által gyűjtött és a leg­utóbbi években is, az örök valóság törlesztésére összeszerezgetett pénzzel a Püspök Váczi lakósok adósságait fizettessék és velek együtt a terhek lerovásában és újabb terhek viselésében egyenlő arányban részt vegyenek. 2- or. Mivel a Káptalan Váczi tőkeérték a’ lakosok között, azok felsegéllésére, a’ megkivántató törvényes biztosítékok mellett ka­matra kiadva vagyon, — innen önként folyik azon föltétel is, hogy az egyesülés esetében a kiadott tőkék csak meghatározott bizonyos időre, és részletes visszafizetések mellett lesznek felmondhatok, mert kivánni nem lehet, hogy e városi község által felsegíttettni óhajtott lakosok, — Püspök váci ki nem egyenlített érdekekért azonnali fel­mondás által tenkre tétessenek. 3- or. A Káptalan váczi lakóság átalvába bizalmat és megelége­dést szavazott tisztviselőinek, ’s mindnyájokat hivatalukba megkívánja tartani. Ehhez képest jólehet az 1847/8. XXIlI-ik törvénycikk 16-ik §-a értelmében a’ városi tisztviselők az esetre, ha hivatalra meg nem választattnának, fizetéseik iránt biztositattnak, mivel mindazon által a’ Káptalan Váczi tisztviselők aránylag igen csekély fizetést húztak, az igazsággal nem egyeznék meg, hogy a Püspök Váczi nagyobb számú választók által, éppen a Káptalan Váczi tisztviselők hagyattassanak ki, mivel ezek kihagyásával a’ fizetendő nyugdíj is kevesebb leend. Káptalan Vácz várossának összes lakossága tehát azt kívánja, hogy tisztviselőik alkalmaztatásuk iránt biztosíttassanak, és a nyerendő hivatal minőségéhez képest illő fizetéssel elláttassanak. 4- szer. Mivel a Püspök váczi választók a lakósok számához képest a Káptalan vácziakat 7/8-ad részben, vagy talán nagyobb erényben is felülmulandják ésigy bárminő nézeteknél fogva könnyen megtör­ténhetne, hogy a’ jelenlegi Káptalan Váczi lakósok a képviselők so­rából kihagyattatnának. Annálfogva egyedül az első választás esetére megkívánja a’ város lakossága, hogy a jelenlegi Káptalan váczi lako­sokból a népesség számához aránylag választassanak képviselők. 5- ször. A Káptalan váczi gazdaság 11 !/2 úrbéri telket bírt eddig, nem azon arányban, mint Püspök Vácz, hanem 3/6-rész telek gya­nánt, melly földeket sokkal magasabb áron lehetett megszérezni, mint a Püspök vácziakét, a minélfogva az egyesülés feltételéül ki­kötni kívánja a gazdaság, hogy a tagosítás esetében a 11 Va úrbéri

Next

/
Oldalképek
Tartalom