Tragor Ignác: Vác története 1848 - 49-ben - Váci könyvek 3. (Vác, 1908)
Ötödik rész: Küzdelem az oroszokkal
226 VÁC TÖRTÉNETE 1848-49-BEN. A magyarok hadállása a Dunától a Somos hegyig terjedt. De a Somoson túl Törökhegyen és Cselőtén is állottak csapatok. így Cselőte pusztán, azon a helyen, ahol most a püspöki uradalom gazdasági épületei vannak, 150—200 huszár tanyázott. De megszállva tartották Kosdot is. Vigyáztak, hogy az ellenség hátuk mögé ne kerüljön. Pötenberg Ernő tábornok éjjel érkezett meg a VII. hadtesttel és a feldunai hadsereg vonatával. Nem jött be a városba, hanem Kisvác mögött állott föl, hogy tartalék viszonyban legyen a hadsereg többi részével. A hadsereg zöme a Kláraháza körül elterülő laposon állott. Jóllehet a Duna és a heg3rség mind a két szárnyát támogatta, ez az állás mégsem volt előnyös, mert az előtte emelkedő Csöröghegyről, mint valami csillagvizsgáló toronyból az oroszok figyelemmel kisérhették a magyar tábor minden mozdulatát.1) Görgei egy pillantás alatt a helyzet magaslatára emelkedett. O, akinek természetszerűen arra kellett ügyelnie, hogy hadserege számára a lehetőség szerint legkedvezőbb helyzetet biztosítson, azonnal belátta, hogy ezt a hadállást sokáig nem tarthatja. Növelte súlyos helyzetét az a körülmény is, hogy teljesen bizonytalanságban volt az ellenség terve, természete és harcmodora iránt. Most első alkalommal állt szemben az ismeretlen oroszszal. Noha a harcászat elvei minden hadseregben egyformák, a harcmodor, a taktika mégis mindenütt más meg más. És épen a taktikai részletekben gyökerezik sokszor az eredmény titka. Zássz altábornagy előző napi merész előnyomulásából azt következtette, hogy a kiszorított hadtestek közelében igen erős tartalék áll és hatalmas támadásra van kilátása. Ezért kizárólag védelmi álláspontra helyezkedett és feszült figyelemmel várta az oroszok támadását. Bayer József vezérkari főnök, Horváth János ezredes, Tomsich István százados, Csáky gróf parancsőrtiszt, Duka Tivadar százados parancsőrtiszt, Huszty százados, Kempelen Károly hadsegéd, Beniczky Lajos ezredes, Görgei Artúr fővezér, Kászonyi József ezredes, Proteaux ezredes, Görgey Ármin alezredes, Molnár főhadsegéd, Leiningen-Westerburg Károly gróf tábornok, Orzovenszky törzsorvos, Batthányi László gróf, Eszterházy István gróf százados, Schmiddeg gróf százados, Koch János Ferenc százados, főporkoláb, Korniss gróf parancsőrtiszt, Szennyei L. báró százados, Hódi kapitány. A festmény Károlyi Sándor gróf tulajdona. Az itt közölt kép az eredeti festménynek csak a belső részét ábrázolja, fi Щерватобъ VI. 120.