Tragor Ignác (szerk.): Váci hősök, halottak, hadifoglyok és harctéri sebesültek 1914 - 1918-ban (Vác, 1933)

A hősök

A Károly-csapatkeresztnek és a sebesülési éremnek is tulajdonosa. Szalay István kereskedő, Szalay Endre szabómester és Farkas Borbála róm. kát. szü­lők fia, született Vácon 1882*ben. Az 1. honvéd-gyalogezreddel került a harctérre, ahol 1914 novemberében orosz hadifogságba jutott. Előbb Berezovkán, majd más szibériai fogoly­táborban szenvedett. Sok hányatás után 1919 végén került haza. Szarnék Gyula egyetemi hallgató, Sza­rnék Manó nagykereskedő és Straus Etel izraelita vallású szülők fia, született Vácon 1890-ben. Elemi és középiskoláit Vácon vé* gezte, azután a budapesti egyetem jogi ka­rának hallgatója lett. A mozgósítás napján vonult be Kecskemétre a cs. és kir. 38. gya­logezredhez. Katonai kiképeztetése után 1915. január 15-én hadapród lett és mint ilyen az év április 30-ig az ezred önkénteseit készí* szítette elő tiszti-iskolára. Utolsó nap a harc­térre indították. Azonnal belekerült a gorlicei áttörés nagy ütközeteibe, melyek során 1915. június 8-án 30.000 társával együtt fogságba került. Csakhamar megtanult oroszul és a fogolytáborokban bajtársai érdekeit szolgálta. Erről Markovics Rádión: Szibériai garnizon, Fábián Béla: 6 ló, 40 ember és Ezer ember asszony nélkül, valamint Dr. Műnk Artúr: A nagy káder című művei tanúskodnak. Hadifogságának utolsó másfél esztendejében mint túsz Szentpétervár és Moszkva börtö­neiben szenvedett, csere útján került haza 1922. elején. Szarnék László okleveles gazdász, Sza­rnék Manó nagykereskedő és Straus Etel izraelita vallású szülők fia, született Vácon 1894. augusztus 2*án. Elemi és gimnáziumi iskoláit szülővárosában végezte. A kitüntetés­sel tett érettségi után Halléban tanult a gaz­dasági egyetemen. 1914. október 21-én kapta ugyancsak kitüntetéses oklevelét és hazajött. Noha nem kapott még behívót, ifjúi lelkese­déssel azonnal jelentkezett katonai szolgálatra. Tüzérönkéntes lett és rövid kiképzés után többed magával mint közlegényt a harctérre küldték. Elöljárói azonban csakhamar felis­merték benne a művelt és megbízható embert, nemcsak fontos megbízatásokban részesítették, hanem rövid időközökben előléptették. 43 napon át megszakítás nélkül teljesített harc* 88............... - ■ --■■■■■.... Szamek László téri szolgálatát Galíciában kezdte s a lengyel és orosz csatamezőkön folytatta, azután lekerült Olaszországba a Piavéhoz. Mint a 31. tábori ágyúsezred főhadnagya fejezte be négy és fél évig tartott harctéri szolgálatát, mely idő alatt rettenthetetlen bátorságának és katonai szak* képzettségének sok tanujelét adta, amiről a bronz* és kis ezüst vitézségi érem, valamint a bronz* és ezüst katonai érdem*érem tanuskod* nak. Egyik önálló kezdeményezése és egy orosz repülő lelövése után a vaskoronarend jelvényére is felterjesztették. Az összeomlás

Next

/
Oldalképek
Tartalom