Tragor Ignác (szerk.): Váci hősök, halottak, hadifoglyok és harctéri sebesültek 1914 - 1918-ban (Vác, 1933)

A hősök

46 július 28^-án vonult be az I/III hadtápzászló­­aljhoz és azonnal Belgrád elé vitték. Az év december 13-án szerb hadifogságba jutott. Eleinte különböző helyekre hurcolták őket. 1915. április 28-án Nisbe került, onnan május 2-án Knyazsovácra, ahol alagutat furattak velük. A benszülött szerbek jó bánásmódban részesítették őket, de a monarchia szlávjai kegyetlenkedtek velük. A bolgárok előnyo­mulására október 16-án Albánián keresztül Valónába gyalogoltak. December 16-án ér­keztek Valónába, másnap hajóraszáltak és Asinara szigetén kötöttek ki. Az olaszok igen jól bántak a hadifoglyokkal. 1916. július lTVén Franciaországba szállították őket. Toulonban kötöttek ki. A franciák embertelenül bántak velük. 1919. október elején került haza. Jeszenszky Ferenc földműves született Vácon 1887-ben. A mozgósításkor vonult be a 32. gyalogezredbe. Még az évben el­tűnt a kárpáti harcokban. Róm. kát. vallású volt. Kisjeszenei Jeszenszky Imre a buda­pesti 1. honvédhuszár=-ezred 2. osztályának hadnagya Vácról vonult be a mozgósításkor. A király 1915. május 1-én főhadnaggyá lép­tetett elő, az év augusztusában legfelsőbb el­ismerésben, ugyanaz év novemberében ismét legfelsőbb elismerésben részesítette és 1916. szeptemberében a hadiékítményes harmad­osztályú katonai érdemkeresztet adományozta neki. Jónás Géza 2 Г éves róm. kát. vallású szemlész harctéri betegsége folytán halt meg Vácon. Józsa László 23 éves református val­lású ács az orosz harctéren szerzett betegsége következtében halt meg Vácon. Juhász Ferenc 26 éves róm. kát. val­lású cipészsegéd az olasz harctéren halt meg. Juczkó Ferenc 21 éves róm. kát. val­lású lakatos az olasz harctéren halt meg. Juhos József született Vácon 1887-ben. Mint népfelkelő vonult hadba. 1917. április hó 28-án egyik budapesti katonai kórházban halt meg. Holttestét hozzátartozói Vácra ho­zatták és itt temették el. Juracsek Béla született Trencsénben 1898. május 12-én. Elemi iskoláit Pozsony­ban, gimnáziumi tanulmányait Vácon végezte, mely után joghallgató lett a budapesti tudo­mány egyetemen. A székesegyház zenekará­­ránák első hegedűse volt és a váci zeneisko­lán a hegedűt tanította. 1916-ban katonai szolgálatra vonult be az 1. honvéd-gyalogez­redhez, hadapródőrmester lett és a 313. hon­véd-gyalogezred kötelékében részt vett az oj­­tózi harcokban. 1917-ben mint rokkantat el­bocsátották és hazajött Vácra. Itt halt meg 1922. szeptember 25-=-én. Az alsóvárosi te­metőben alussza örök álmát. A Károly-csa­­patkereszt tulajdonosa volt. Juriga János 28 éves róm. kát. vallású piaci árús az orosz harctéren eltűnt. Juszkó Ferenc lakatossegéd, született Vácon 1896-ban. A cs. és kir. 32. gyalogú­­ezred népfelkelője volt. Az északi harctéren szerzett betegsége következtében halt meg Bu­dapesten a XVII-es helyőrségi kórházban 1917. május Bén. Evangélikus vallású volt. Kalecz (Kaleczki) László cipész, az 1. honvédú-tüzérezred népfelkelője 1916. májusán ban az oroszországi Berezovkában volt hadU fogoly. 17 hónapig nem tudott magáról hírt adni. Kammer Géza 14. honvéd^gyalogezred­­beli gyalogos 1915-ben Cseljabinszkben volt hadifogoly. Kangyal György kocsis, a cs. és kir. gyalogezred gyalogosa 1914 őszén megse­besült. Kapás János földműves született Vácon 1889-ben. A mozgósításkor mint népfelkelő vonult be a cs. és kir. 32. gyalogezredhez és az északi harctéren küzdött. Lembergben 1915-

Next

/
Oldalképek
Tartalom