Tragor Ignác: Vác műemlékei és művészei. Több képpel és melléklettel (Vác, 1930)

Mellékletek

140 bér lí-én Petschacher Gusztáv műépítész, akinek halála után leányai tulajdonába került, de mikor kerestem náluk, már nem volt föltalálható. Országh Antal festő 1818 körül szüle­tett Máramarosszigeten. 1848-ban császári ki* rályi hadapród volt, majd átszökött az olaszok­hoz és tiszt lett a velencei légióban. Konstan* tinápolyban mint fényképész és nyelvmester tartotta fenn magát. 1853-ban Párizsba köl­tözött és nagy ügyességre tett szert mint festő. csűr Vácz vidékén, Pest megyében. (Országh Antal eredeti tollrajzai kövön.) Háry Gyula festőművész és grafikus született Zalaegerszegen 1864 szeptember 20*án. Művészi alapismereteit a Mintarajz* iskolában végezte, azután Lotz tanítványa lett. Kitűnő tájképeket rajzol és gyönyörű aqua­rellekel fest. Mint festőnövendék, együtt ta­nult Bauer Mihállyal, aki megismerkedett a nőtestvérével, Háry Piroskával, akit feleségül vett. Az ő látogatásukra gyakran jár ki Dörre Tivadar: Vác látóképc a Dunáról. Ott föltalálta a porcellán fotográfiát és mű­termet nyitott. 1862*ben kegyelmet kapott és visszajött Pestre. Mint díjnok tengette életét a kereskedelmi minisztériumban. 18Г8 április 6*án agyonlőtte magát. A finom tollrajzok kitűnő mestere volt. A többi közt rajzolt egy szamár-istállót, melynek kőnyomata Párizsban készült és ily címen jelent meg: Aux En­virons De Vácz Dessine á la Plume par A. d’Országh. Paris Lith. Lacour et Guerin r. Souflot, 18. — Magyarul is: Magános Vácra. Több tájképet rajzolt városunkról, különösen a Deákvárról. Ezek a rajzok leve­lező-lapokon is megjelentek. Dörre Tivadar festő született 1858 augusztus 23-án Nemes-Pécselyen (Zala m.) Tanulmányait a Mintarajziskolában és Rajz* tanárképzőben végezte. Főreáliskolai rajz* tanár. Több váci tárgyú képe van. Egyik Vácot ábrázoló képe az Osztrák*Magyar Monarchia írásban és képben című munka magyarországi VI. kötetének 109. lapján je*

Next

/
Oldalképek
Tartalom