Tragor Ignác: Vác műemlékei és művészei. Több képpel és melléklettel (Vác, 1930)
III. A renaissance-művészet emlékei
12 Pál a könyv végén följegyzéseket tett és ezeket így fejezte be: Illuminavi anno Domini Mo. CCCC. LXXX. etc. ego, frater Paulus de Vacia, magister in artibus et theologia. Ezt az ősnyomtatványt az esztergomi főegyházmegyei könyvtárban őrzik. Ennek az incunabulumnak a felirataiból és iniciáléiból kitűnik, hogy Váci Pál kora renaissance felfogásának tipikus képviselője volt. A renaissance elnevezéssel jelölt szellemi mozgalom, mely az irodalomban és a művészetek terén a görög és római klasszikusok hagyományaitól áthatva, az olasz szellem fényével és finomságával igézte meg a lelkeket, termékeny talajra talált Magyarországon és főként főpapjaink udvaraiban vert mélyebb gyökeret. Szilasi Vince, aki 1450-től 1473-ig ült a váci püspöki székben, már ennek az iránynak hódolt. Humanista műveltségű férfiú volt és előkészítette a talajt, hogy utóda, Báthori Miklós, kulíúrközponttá tegye Vác városát. Báthori püspök — nagy uralkodója példáját követve — Vácot Buda mintájára renaissance-várossá alakította. Nagyszerű palotákat és függőkerteket építtetett, könyvtárt rendezett be, külföldi tudósokat és művészeket hívott udvarába és hegedősöket is tartott maga körül. Pihenő óráiban gyönyörködve hallgatta humanista vendégei körében nemzeti dalainkat. A Budavárában megfordult humanista műveltségű férfiak egymásnak adták a kilincset a váci palotában, mely egyik központja volt a renaissance-műveltségnek. Ecsedi Báthori István országbíró fiát, Miklóst, — ki a XV. század harmincas éveiben született, — gondos nevelésben ré^ szesítette. A nagy tehetségű ifjú a papi pálya iránt érzett vonzalmat. Tanulmányait Olaszországban végezte és az egyik ottani egyetemen teológiai doktori fokozatot és tanszéket kapott. Tudományával és ékesszólásával a legkiválóbb elmék csodálatát keltette fel. Ugolino Verino költő meg is énekelte. Tudományszeretete és szorgalma valóban a renaissance nagy humanistáinak buzgalmára emlékeztet. Szüntelenül tanult és olvasott. Mindig magával hordozta kedvelt klasszikusait, hogy bármikor kéznél legyenek. Még a királyi tanácsba menet is vele volt Cicerója és egészen belemerült Tuszkulánumi kérdéseinek kommentárjába. Ám ez a könyves műveltség férfiatlannak tűnhetett fel kortársai előtt és mert nem volt szokásban (praeter patriae mores), kinevették. A király azonban megdorgálta őket, magasztalta Báthorit és Catóhoz hasonlította. Báthori lemásoltatta a római klasszikusok műveit és megszerezte a görög klasszikusok latin fordításait. Udvarában állandóan foglalkoztatott festőket, hogy ezek a könyveit díszítsék és gyarapítsák úgy, hogy jelentékeny könyvtárral, gazdag kódex gyűjteménnyel rendelkezett. Könyvtárában hittudományi munkák mellett történeti, bölcsészeti és egyéb tudományos művek is helyet találtak, mert az irodalom át volt már ekkor hatva hívságos földi elemekkel, miként ezt a renaissance szelleme magával hozta. Fájdalom, könyvtárából csupán egyetlen egy kötet maradt fönn, éppen az, melyről Galeotto Marzio azt írja, hogy a királyi tanácsba is magával vitte. Ez az ő kedvelt Cicerójának 1 uszkulánumi fejtegetéseit (Ciceronis Tusculanarum Quaestionum Libri ad Brutum) tartalmazza és címlapjának kezdőbetűjében valószínűleg magát a püspököt ábrázolja. Hoffmann Edit művészettörténetíró Chierico firenzei festő művének tartja. Ez a tipikus, puttókból, virágokból és virágvázákból, madarakból és aranygömbökből összerótt bájos dísz, — úgymond — legjellemzőbb fajtája e kor egyszerű firenzei könyvdíszítésének és erősen érzik rajta Chierico
