Tragor Ignác: Vác története. Képekkel díszített kiadás (Vác, 1927)

XIII. A XIX. század második fele

138 VAC TÖRTÉNETE kával és céltudatos gazdasági politikával lehetett volna eredményeket elérni, csakhogy a vezető­ségben nem volt invenció, munkakedv és össze­tartás. Pedig minden előfeltétele megvolt an­nak, hogy Vác előnyös földrajzi helyzetét ki­használva az ország jelentékenyebb városai közé emelkedjék. Határa 14,460 hold terjedelmű volt. 1597 háza, közte több nagy épülete állott. Volt törvényszéke és királyi adóhivatala. Székhelye volt a püspöknek, káptalannak és járási szolga­bíróságnak. Volt vasúti és két dunagőzhajó-ál­­lomása, postája és táviró hivatala, két pénzin­tézete, ipartársulata, 23 különféle céhtestülete, fejlett nyomdaipara és két hírneves intézete: a siketnéma-intézet és a f egy ház. Társadalmi téren némi haladás volt észlelhető. Ekkor ala­kult meg a Jótékony Nőegylet (1868), a Tűz­oltó-testület (1871), a Korcsolyázó-egylet (1869), a Váci dalkör (1870) és ekkor indult meg az első helyi hírlap. Az itt állomásozott 31. számú Eltűnt dumaparti rősziét. (Pörge Gergely írónrajza.) vadász-zászlóalj művelt tisztikara élénk színeket vitt be a társasélet szürkeségébe. De ott, ahol a haladás kizárólag a közigazgatás tevékenysé­gétől függött, hanyatlás állott be. Az utcákat nem kövezték s a régi kövezést nem javították. A városi épületek el voltak hanyagolva. A közpénztár, a kórház és gyámpénztár száma­dásait éveken át nem vizsgálták. Az adókat nem hajtották be rendesen. A hadikárpótlás címén kapott 23,000 forintot eltékozolták. A le­téti pénzeket elhasználták a folyó kiadásokra. A 70,000 forintra szaporodott adósságot nem fizet­ték, de nem fizették a tisztviselőket és tanítókat sem, úgyhogy ezek kénytelenek voltak nyug­táikat elzálogosítani. Egyik szabálytalanság és sikkasztás a másikat érte. Közcélokra szedett pénzek nem jutottak rendeltetési helyükre. A kövezési munkára előlegezett több ezer forintot fölvették, de a munkát nem végezték el. Egyes tisztviselők hídtatarozás, halottas kocsi javítás és más különböző címen tetemes összeget utal­­ványoztattak ki maguknak a közpénztárból. Egy­hangúlag elfogadott közgyűlési határozatokat nem hajtották végre. Az egyéni önkény, az erőszak és visszaélés megbénította a közigaz­gatás működését és a jobb sorsra érdemes várost az anyagi tönk szélére juttatta. A hozzá nem értésnek ritka példája volt a városi költségvetés összeállítása. Öt éven át 1875-től 1879-ig minden esztendőben újra föl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom