Tragor Ignác: Vác története. Képekkel díszített kiadás (Vác, 1927)

XII. A XIX. század első fele

XII. A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELE 127 nagy kerülővel Losoncon felül Miskolcon átjut­hatnak Tokaj táján a tiszai felvidékre. A hadi­tanács a tervet egyértelműen helyeselte és — mivel az oroszok Csörögről minden mozdula­tukat megfigyelhették — azt határozta, hogy az éj sötétje alatt fogja végrehajtani. Az elvonulás tervszerűen vette kezdetét, de csakhamar súlyos akadály gördült útjába. A politikai menekültek szekerei eltorlaszolták az utcákat és az országút egyetlen hídját, a Kő­­hidat. A huszárok nem győzték a polgárok ko­csijait a menetelésben gátolt honvédek útjából eltávolítani. Az oroszok a menekülők zavarát fölhasználva, betörtek a városba. Véres utcai harc után sikerült őket Földváry Károly és Görgei Ármin ezredeseknek a városból kivetni s elfoglalt ágyúikat és a podgyász-szekereket megmenteni. Görgei tábornok az utolsók közt ment át a fahídon, melynek lebontását végig­nézte. Paszkévics Iván tábornagy még aznap dél­után bevonult a városba és a püspöki palotába szállt. A város a pusztulás szomorú képét mu­tatta. Az utcákon szerteszét heverted a hullák, a kiömlött vér pirosra festette a kövezetei, sok ház romhalmazzá vált, valamennyi ablak be volt törve. A lakosság szertefutott. Részben a szi­getre menekült, részben a szőlők között buj­dosott. Csak kevesen kerestek a padláson vagy pincében rejtekhelyei. Riasztó hírekkel rémít­­gették egymást; azt suttogták, hogy az orosz mindnyájukat kardélre hányja és a várost rom­halmazzá lövi. Senki sem féltette már elrejtett vagyonát, csak puszta életéért és hozzátarto­zóiért remegett. Az aggodalom senkit sem ha­gyott aludni. Paszkévics hercegnek elhatározott szándéka volt, hogy a várost példásan megbün­teti, mert a nép fegyveresen vonult ki ellene és az utcai harcban katonáira lőtt. Nikolájevics nagyherceg, I. Miklós cár fia, az alsóvárosi plébánián gróf Zichy F'ippolyt plébánosnál volt szállva. A jólelkű kanonok térdenállva kérte magas vendégét, hogy járjon közbe Paszkévics hercegnél, aki korlátlanul gyakorolta hatalmát élet és halál fölött. Gróf Zichy plébános egy­házi díszruhát öltve, egy küldöttség élén meg­jelent a püspöki palotában Paszkévics előtt. A fővezér megilletődött, amikor a magyar főúr lába elé borult. Mind letérdeltek. Gróf Zichy francia nyelven mondott esdő szavait Doma­­niczky Antal oroszul tolmácsolta. Paszkévics herceg tudta Zichyről, hogy közeli rokona a Gróf Zicßy Hippolyt váci kanonok. (Barabás Miklós rajza 1872.) Görgei által kivégeztetett Zichy Ödönnek, azért csodálkozva kérdezte : — Miért védelmezi ezt a zsiványfészket? Hiszen a főtisztelendő úrnak úgysem lesz semmi bántódása! — Azért, — válaszolta az apostoli lelkű főpap, — mert a veszedelem a híveimet fenye­geti, a jó pásztor pedig életét adja juhaiért. Szívesen feláldozom én is életemet, büntessen engem a tábornagy úr, lövessen főbe, — csak a városnak kegyelmezzen! Az önfeláldozásnak ez a ritka példája na­gyon meghatotta Paszkévicset: Megérdemelnék, hogy fölgyujtassam a várost! — mormogta és azzal bocsátotta el magától a küldöttséget, hogy nem lövöldözteti össze a várost, de a lakossá­got mindenesetre megbünteti. A város fölött kimondott halálos Ítéletet a lakosság kifosztására változtatta és katonáinak két óráig tartó szabad zsákmányolást engedett. A rablás időtartama két órában, mások szerint tíz órában volt megállapítva. De ez a határidő csak a rendszeres, az engedélyezett fosztogatásra vonatkozhatott, mert nem két óráig,

Next

/
Oldalképek
Tartalom