Tragor Ignác: Vác múltja és jelene. Vác monografiája több képpel és melléklettel (Vác, 1928)
IX. Az újjűépítés kezdete (Berkes András és az Althannok kora, 1686 - 1756)
IX: AZ ÚJJÁÉPÍTÉS KEZDETE 71 felépíteni a várost és ismét benépesíteni. Ennek a feladatnak a megoldása az ősi székhelyükre visszatért püspökökre várt. Emberfölötti munka volt ez, mert újból kellett kezdeni mindent : visszaszerezni az egyházi jószágokat, székesegyházat és templomokat építeni, káptalant felállítani, plébániákat szervezni, telepítések által a várost és egyházmegyét a pusztaságból ki-A Hegyes nevű bástyatorony mostani alakfában. (Rajzolta Pintér László.) emelni. De nemcsak a teendők sokasága és nagysága tette szinte lehetetlenné az újjáépítés nemes munkáját, hanem a sokféle és súlyos akadály, mely eléje gördült. Első sorban is az anyagi eszközök megszerzésének nehézségével kellett megküzdeni, mert az egyházi javak visszaszerzése csak olyan körülményes volt, mint a világi földesurak birtokainak visszaszerzése. Igazolni kellett itt is a jogcímet és csak akkor vehették át a jószágokat, ha előbb a hadi jog cimén ki