Tragor Ignác: Vác múltja és jelene. Vác monografiája több képpel és melléklettel (Vác, 1928)
VI. Báthori Miklóstól a mohácsi vészig
VI. BÁTHORI MIKLÓSTÓL A MOHÁCSI VÉSZIG 41 embert fegyverzett föl kapával, kaszával a Duna-Tisza közén. Mivel a földesurak jobbágyaikat a legsürgősebb mezei munkák idején visszatartották, a keresztesek a gyülekező helyeken, így Vácon is, zavargásokra és kihágásokra vetemedtek. Dósa tábora élén Lőrinc pap állott. О tüzelte Dósát, hogy a nemeseken boszszút álljon és ugyancsak ő izgatta föl a népet lázító beszédeivel. Cegléden kezdték szervezni a keresztes vállalattól függetlenül a népfölkelést, melynek célja a nemesség kiirtása és népuralom alapítása volt. Lőrinc, mint Dósa alvezére, előbb Szeged alatt járt és az Alföldet, majd a Bácskát dúlta rakoncátlan seregével, aztán Dósa hadával egyesült. Temesvárnál ő vezette a 40,000 főnyi sereg balszárnyát és a vesztett csata után sikerült a lápok között Nagyvárad felé menekülnie. Biharban még egyszer összeszedte erejét, Bihar község előtt hadi rendbe állt és makacs küzdelem után 300 embert vesztve, megfutott. Zilahon fogták el. Szapolyai a nevenapján rostélyon süttette meg. ______ — A csizmadia fiából püspökké lett Szálkái Lászlónál hitványabb ember aligha ült még püspöki székben. A történelem ítélőszéke előtt nem érdemel kiméletet, mert kiváló képességei és magas méltóságai csak mint súlyosító körülmények eshetnek a megítéltetés mérlegébe, mivel jeles szellemi képességekkel megáldott, nagyműveltségű, eszes és tudós férfiú volt, magas egyházi és közjogi állásainak vagyoni és politikai előnyeit a nélkül élvezte, hogy az ezekből reá háramló kötelességeket teljesítette volna. Önző és haszonleső volt, az elszegényedett ország jövedelmeit a saját céljaira fordította, a haza érdekeit telhetetlen kapzsiságának föláldozta. Uralkodóinak nem jó tanácsadója, hanem valósággal gonosz szelleme volt. Az ország végromlását okozó bűnös cselekményeit nem engesztelhette ki azzal, hogy II. Lajos királyt jelentékeny csapattal elkísérte a mohácsi csatamezőre, ahol halálát lelte. Hazaárulással határos tetteit inkább közjogi méltóságában, mintsem főpapi állásából kifolyólag követte el. Noha már az övé volt a váci és egri püspökség javadalma és elnyerte az esztergomi érsekséget is, még mindig nem volt pappá szentelve. Még csak a kisebb rendeket sem vette föl. Csak 1526 husvét ünnepén vette föl Campeggio pápai követ sürgetésére előbb az alszerpapi, szerpapi, majd a miséspapi, végül a püspöki rendeket. Tehát tulajdonkép félévig sem volt az egyház szolgálatában, csak az egyházi javadalmakat élvezte. Mikor II. Ulászló kinevezte őt váci püspökké, nem gondolt fölszenteltetésére és pápai megerősítésre, hanem arra kérte X. Leót, hogy Demjén jogtudort és váci kanonokot helynökéül elfogadja és püspökké szenteltesse. Mint váci püspököt érte a kitüntetés, hogy II. Lajos király kancellárrá nevezte ki. A kancellári állás a legfontosabb tisztség volt és nemcsak nagy befolyás, hanem jelentékeny jövedelem is volt vele összekapcsolva. (A velencei ügyvivő 1523-ban évi tízezer aranyra becsülte.) A kancellári tisztet mindig valamelyik püspök viselte, 1520-tól Szálkái váci, majd egri püspök, sőt amikor 1524-ben esztergomi érsek lett, akkor is görcsösen ragaszkodott ehhez a nagy hatalmat és sok jövedelmet biztosító állásához. -Még váci püspök volt, amikor a velencei követet 1518 szeptember 2-án ezekkel a szavakkal fogadta: — Rossz híreink vannak, maga a török császár jön ellenünk, ami nagy csapás lenne. Szent Mihály napján országgyűlést tartunk Bácson és azon elhatározzuk, hogy mit tegyünk. Követeink nyolc nap alatt útrakeltek a császárhoz és a pápához, de azt hiszem — tette hozzá — az orvosság későn készül el. Csakugyan igaza volt, a követek nem utaztak el, a bácsi országgyűlésen nem jelent meg a király, a főpapok és urak jórészt távoltartották magukat. Csak a köznemesség gyűlt össze nagy számmal, de ezek sem a hadi munkálatok megkezdéséről tárgyaltak, hanem ismét csak végzések alkotásához fogtak. A zavaros állapotok kútforrása a kincstár szomorú állapota volt. Az országos jövedelmek kezelésére két kincstartót választottak a nemesség köréből, a királyi tanácsnak régi szervezetét visszaállították és az elzálogosított királyi javak visszaadását rendelték el. A király megerősítette ezeket a végzéseket; a prímás, a nádor és a főurak legtöbbje visszabocsátotta a királyi javakat és a nemzeti párthoz csatlakozott. Csak Bornemissza János és Korlátkövi Péter szállt szembe az új rendszerrel. Fájdalom, az új kormánynak nem volt I
