Tragor Ignác: Vác múltja és jelene. Vác monografiája több képpel és melléklettel (Vác, 1928)
VI. Báthori Miklóstól a mohácsi vészig
Báthori Miklóstól a mohácsi vészig. HATODIK FEJEZET. Városunk története kiszakított lap az ország történetéből s mivel Magyarország virágzásának legmagasabb fokára Mátyás király uralkodása alatt emelkedett, az ő kora legragyogóbb Vác történetében is. Amint elültek a huszita zavargások utolsó hullámai, a béke áldásos napjai virradtak a városra, melyet kiváló püspöke, Báthori Miklós, — nagy uralkodója példáját követve, — Buda mintájára renaissance-várossá alakított és jelentős kultúrközponttá tett. Nagyszerű palotákat és függő kerteket építtetett, könyvtárt rendezett be, külföldi tudósokat és művészeket hívott udvarába és hegedősöket is tartott maga körül. Pihenő óráiban gyönyörködve hallgatta humanista vendégei körében nemzeti dalainkat. A Budavárában megfordult humanista műveltségű férfiak egymásnak adták a kilincset a váci palotában, mely egyik középpontja volt a renaissance-műveltségnek. Ezeken az összejöveteleken hol olvastak, hol szónokoltak, hol pedig lant kíséretében énekeltek. A püspök, akit Galeotto Marzio minden lelki és testi tulajdonsággal, nagy lélekkel, kitűnő tudományossággal és méltóságos testalkattal ékeskedő férfiúnak mond, maga is részt vett ezekben a vitákban és történeti irataihoz adatokat gyűjtögetett. Ecsedi Báthori István országbíró fiát, Miklóst, ki a XV. század harmincas éveiben született, papi pályára szánta. A nagytehetségekkel megáldott ifjú szívbeli vonzalmat érzett а рарф pálya iránt és nem kedvelte a katonáskodást. Tanulmányait Olaszországban végezte — egyik ottani egyetemen theologiai doktori fokozatoTis nyert — és amikor hazakerült, itthon is nagy szorgalommal gyarapította ismereteit. Tudományával és ékesszólásával a legkiválóbb elmék csodálatát keltette föl. Ugolino Verino költő meg is énekelte. Tudományosságát és különösen a humanisták modorában írt leveleit, melyek sajnos mind elvesztek, Váradi Péter kalocsai érsek, — aki maga is humanista és szigorú bíráló volt, — igen magasztalja. Egyik levelében, melyet hozzá intéz, — a többi között, — ezt írja: Levelét nagy élvezettel olvastuk. Ékesszóló előadása, irályának tisztasága és szabatossága, a hajdankornak rajta átlengő komoly méltósága gyönyörrel töltöttek el. Alig fejezhetjük ki szavakkal azt, hogy atyaságodnak a természettől nyert nemes szellemét a könyvek szorgalmas olvasása, a tudomány művelése és az erény szeretete mennyire megdicsőítették. Tudományszeretete és szorgalma valóban a renaissance nagy humanistáinak buzgalmára emlékeztet. Szüntelenül tanult és olvasott. Mindig magával hordozta kedvelt klasszikusait, hogy bármikor kéznél legyenek. Még a királyi tanácsba menet is vele volt Cicerója és egészen belemerült Tusculanumi kérdéseinek kommentárjá-ba. Ám ez a könyves műveltség férfiatlannak tűnhetett föl kortársai szemében és mert nem volt szokásban (praeter patriae mores), kinevették. A király azonban megdorgálta őket, magasztalta Báthorit és Catohoz hasonlította őt. Lemásoltatta a római klasszikusok műveit és megszerezte a görög klasszikusok latin fordításait úgy, hogy jelentékeny könyvtárral, kódex gyűjteménnyel rendelkezett. Fájdalom azonban, az általa alapított könyvtárból csupán egyetlen 0gy kötet maradt fönn, épen az, amelyről Gale- Totto Marzio azt írja, hogy a királyi tanácsba is magával vitte. Ez az ő kedvelt Cicerójának Tusculanumi fejtegetéseit (Ciceronis Tusculanarum Quaestionum Libri ad Brutum) tartalmazza és címlapjának kezdő betűjében valószínűleg 5
