Tragor Ignác: Vác Ismertető Kalauz (Vác, 1903)

III. A város leírása

A vám sorompóján túl feltűnik a barokk stílben épített csonkaszentes híd, mely alatt a Gombás patak folydogál. A hidat 1753-ban épí­tették, 1759-ben pedig Szent Kamilló, Borbála, Nepomuki Szent János, Péter és Pál, Venánc és Júdás szobraival díszítettek. E hídhoz fűződik vitéz honvédeink egyik legszebb győzelmének emléke. 1849. április 10-én Földvári] Gábor, a legvitézebb honvéd a vörössipkások élén zászló­val kezében kartács zápor között vette be a hidat. Két lovat lőttek ki alóla, 14 golyó fúrta át köpe­nyét, de ő maga sértetlen maradt. Az ellenség vezére, Götz tábornok azonban ott lelte halálát. Három hónappal később ismét fontos szere­pet játszott e híd a hadászat történetében. Görgei július 16-ár. itt kezdte meg nevezetes visszavonu­lását. Az ácsi csatában kapott fejsebe nem gá­tolta abban, hogy személyesen vezérelje dicső' csapatát. Bíborvörös atillában vágtatott végig az ellenség golyózápora között a hídon, mig a derék honvédek testükkel védelmezték a rajta egyen­­kint átvonuló ágyúkat. A hid szobrai ekkor rongálódtak meg. Beno­­válásuk művészi és történeti szempontból egyaránt kívánatos. A hídon átlépve a nemzeti lövöldöző ház bejárata előtt állunk. A kerítés falába illesztett kőtábla fölirata szerint 1836-ban szervezték. De 1793-ban már működött. A Splényi püspök által ajándékozott nagy kiterjedésű kert közepén áll az épület. Táncterme egy évtizeddel előtt még legnagyobb helyisége volt a városnak. A lövöldözés ugyan már megszűnt, de teke­pálya, lantennisz, torna és vívás, alsós és dominó,

Next

/
Oldalképek
Tartalom