Tragor Ignác: Váci kalauz több képpel és egy térkép-melléklettel (Vác, 1929)
42 patkó-alakban zárja be a Duna szőke vizét, melyből mint valami hatalmas tóból látszanak kiemelkedni a csipkés hegyek. Ebben a bűbájos környezetben mosolyog reánk három zöldellő sziget. A távolból a református templom tűnik szemünk elé, idébb pedig a fegyház vonja magára figyelmünket. Túl a Dunán kicsiny erdőség közepette a Pokol-csárda látszik. Hátterében a pilisi hegyek láncolata déli irányban húzódik vissza s a Duna baloldala síksággá egyenesedik, csak a csörögi hegy szakítja meg utoljára a rónaságot. A Mária. Terézia névre keresztelt rakodópartot 1889-ben építették, ugyanekkor ültették be fákkal és a kőfalat díszes vasráccsal vették körül. A Sorház-utcára nyíló kicsi sarki házban született Hanusz Isibán, a jeles földrajz-természetrajzi író. A rakodóparton fölfelé folytatva sétánkat, villaszerű épületeken és a püspöki kert pavillonnal koronázott bástyáján akad meg szemünk. Ettől kezdődően az alacsony kőfallal és vasráccsal elkerített diszkért határolja a Petróczy-utcát. Egyszerre csak merészívű kupola szökken föl előttünk, majd oszlopok alakja tűnik elő és az oszlopos előcsarnok két oldalán két pilonszerű csonkatorony emelkedik: előttünk áll a Nagytemplomnak nevezett monumentális püs-