Tragor Ignác: Váci kalauz több képpel és egy térkép-melléklettel (Vác, 1929)
66 figyelmünket. 1753-ban építették Nép. Szent János tiszteletére. 1758-ban és 1759-ben gróf Forgách Pál püspök és Würth Ferenc kanonok Szent Kamilló, Borbála, Nepomuki Szent János, Péter és Pál, Venánc és Júdás-Tádé szobraival díszítette. Alatta a Gombás-patak folydogál. Vitéz honvédeink egyik legszebb győzelmének az emléke fűződik hozzá. 1849. április 10-én Földváry Károly, a váci hős, a vörössipkások élén zászlóval kezében kartácszápor között vette be. Két lovat lőttek ki alóla, 14 golyó fúrta át köpenyegét, de ő maga sértetlen maradt. Az ellenség vezére, Götz Keresztély császári tábornok azonban ott lelte halálát. Ekkor rongálódtak meg a szobrai, melyek renoválása művészi és történeti szempontból egyaránt kívánatos. A hídon átlépve a Nemzeti Lövöldöző Ház bejárata előtt állunk. A kerítés falába illesztett fölírata szerint a Lőházat 1836-ban szervezték, de az egyesület már 1793-ban alakult. A Splényi püspöktől ajándékozott nagykiterjedésű kert közepén áll az épület. Táncterme egy-két évtizeddel előbb még legnagyobb helyisége volt a városnak. A szórakozás e víg tanyáját dülőút választja el a halál birodalmától. Az alsóvárosi temető díszes sírkövekkel jelölt és kegyeletes kezek