Tragor Ignác: Váci kalauz több képpel és egy térkép-melléklettel (Vác, 1929)

72 aganccsal ékesített szarvas törtetett elé. Üldö­zőbe vették és egészen a Dunapartig mentek utána. Itt egy sziklacsúcson hirtelen megállt, noha a király és kísérete rányilaztak, nem moz­dult helyéről, mikor pedig egészen közelébe jutottak, a Dunába ugrott és eltűnt. Mindezek emlékére a hűvös forrás mellett levő halmon Géza király Szent Péter tiszteletére kápolnát emelt, míg a fogadalmi templomot azon a helyen építette meg, ahol most a Ferenc-rendiek temploma áll. A most fönnállókápolnát gróf Althann Mihály Frigy es püspök idejében kezdték építeni, 1718-ban tették le az alapkövét és 1734-ben fejezték be. Migazzi 1780-ban megújította. 1770 óta prépost­­sággal van összekötve, 1808-ban Károly Ambrus főherceg, váci püspök egyesítette a felsővárosi plébániával. 1815 óta búcsújáróhely. A kápolna főérdekessége a főoltáron elhelyezett csodatevő Szűz Mária-kép, melyet e nemben hazánk egyik legrégibb képének tartanak. A kép a mária­­völgyi kegyszobor másolata, melyet egy szegény asztalosmester hálából helyezett egykor az általa gallyakból és lombokból készített kápolnába. A vörösfenyő-deszkára húzott kegykép a gyer­mek Jézust balkarján tartó Szűz Máriát ábrá­zolja. Mindkettőjük fejét drágakövekkel kirakott

Next

/
Oldalképek
Tartalom