Bodonyi Emőke – Tóth Antal szerk.: A Szentendrei Művésztelep és a Szentendrei Festők Társaságának iratai és dokumentumai 1926–1951 (Szentendrei Múzeumi Füzetek 4. Szentendre, 2007)

A Szentendrei Festők Társaságának jegyzőkönyvei, 1928–1951 (Közreadja és bevezeti: Schleininger Tamás)

A közgyűlés a jövő évre úgy határozott, hogy a müvelésre alkalmas föld feles munkálásá­val Onódy és Schwerák rendes tagtársak törődjenek, akik állandóan Szentendrén a telepen laknak és az ebből befolyó amúgy is kis haszon szolgáljon az ő javukra, Afü értékesítése, gyümölcs és baromfi feles része, aminek az értékesítése ellenőrizhetőbb a kertésszel szemben, a telepet illesse továbbra is, de úgy, hogy az ezzel foglalkozó gazdasági bizottsági tagok először haszonrészesedésben részesüljenek, fáradozásuk fejében, A társaság ez idén egy nagyobb mulatságot rendezett a telep javára, mely anyagi hasznot nem jelentett. Más tárgy hiányában a közgyűlés ezzel véget ért, Budapest, 1932, december hó 17, Heintz Henrik elnök helyett: Rozgonyi L, Bánovszky Miklós Jegyzőkönyv Felvétetett Budapesten 1933, december hó 21-én Fészek Művészek Clubjában, este 6 órakor. Jelen vannak: Iványi Grünwald Béla elnök és az összes rendes tagok Jeges Ernő kivételével, aki Rómában tartózkodik. Miután az elnök megnyitotta a közgyűlést és fel­olvasta az utolsó jegyzőkönyvet, áttért a tárgysorozatra, A tisztikar összetétele változatlanul megmaradt: a számvizsgáló bizottság megejtette az ellenőrzést és megadta a felmentést. Ezek után Bánovszky Miklós titkár beszámol az elmúlt év eseményeiről: a művésztelep iskolája ez idén is folytatta működését, annak látogatottsága azonban a gazdasági viszo­nyokfolytán csökkentebb volt, mint az előző években, A társulat tagjai ez évben is élénken részt vettek minden művészeti eseményben és kiállítá­sokon, A nemzeti reprezentatív kiállításon 15 mindannyian részt vettek, amikor is Iványi Grün­wald Béla elnöktől, Pándy Lajostól, Swerák Józseftől, Paizs Goebel Jenőtől az állam, Heintz Henriktől 2 ízben, egy más alkalommal Barcsayjenő tagtársainktól a székesfőváros vásárolt mű­veket. Ugyancsak a nemzeti kiállításon Rozgonyi Lászlót ajellinek Gida díjjal™ tüntették ki. 35 1933. április 19.-május 25. Műcsarnok. Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás. A kiállításon Jeges Ernőis részt vett Rómából küldött festményekkel. Az alábbi művekkel szerepeltek: Iványi Grünwald Béla: Hazatérés a vásárról, Cigányok, Csendélet, Barcsay: Munkáslány, Bánáti Sverák: Ülő akt, Heintz: Kettős arckép (reprodukció a katalógusban), Mennyei üzenet, Jeges: Szentendrei táj, Táborozók, Paizs Goebel Jenő: Álom (mai címe: Csopaki álom, ma magántulajdonban), Tél (mai címe: Téli tájkép, ma a MNG-ban, reprodukciója a katalógusban), Kompozíció (reprodukciója a katalógusban); Pándy: Női arckép (maaMNG-ban), Rozgonyi: Trónoló Krisztus. Rozgonyi ezért az alkotásért nyerte el ajellinek Gida-díjat. 36 Ajellinek Gida díj egyike volt az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat által kezelt 40 aktív alapítványi díjnak. Cf 28 >

Next

/
Oldalképek
Tartalom