Szentendre évszázadai (Szentendrei Múzeumi Füzetek 3. Szentendre, 1996)
Pereckulacs a XV. századból A Jókai utca - Duna-part - Bükkös-patak közötti térségben is középkori falak maradványait tárták fel, ahonnan számos fehéresszürke foltos, szürke, sárga fazék, tál és edény perem-, oldal- és aljtöredékei (közöttük néhány fenékbélyeges) több évszázad emlékét idézik. Kiemelendő egy világos sárga színű, szemcsés anyagú edény oldaltöredéke, amely barázdált vörös sáv- és petty festéssel díszített, egy XIVXV. századi szürke, belső oldalán fehéres szürke, hason barázdált díszű fazék, egy világos tégla színű, szűk nyakú füleskorsó töredéke és a szentendrei középkori kerámiaanyag különlegessége: egy XV. századi, sárga színű, négy bütykön álló ún. pereckulacs. A török kor egyik emlékére: egy kívül-belül ónozott, alacsony talpon álló bronz tálra (külső oldalán török felirattal) a Vasúti villasoron bukkantak. A régészeti megfigyelések szerint a középkori település középpontja a Templom tér Városháza - Fő tér térsége. Határai: Művelődési központ - Dobozi utca - Rákóczi úti iskola - Bükkös-part - Duna-part. A késő középkori emlékanyag: a Városházáról egy XVII. századi sárga, kívül-belül engbe-s, vörös sávos korsó oldalfaltöredéke, a Kmetty-ház alatt lelt XVIXVIII. század közé keltezhető sötétbarna mázas, sziromlevelekkel díszített tál, a Vöröshadsereg utcából barna koromfoltos, belül zöldes-barnás mázú agyagedény, a Templom tér területéről előkerült viseleti tárgyak (bronz fülesgomb, lemezgomb és kovácsoltvas csizmavasalások), a Papszigeten talált vaskulcs, harci fokos, csizmavasalások, a bizonytalan lelőhelyú vassarkantyú, vaskard és egy pannoniatelepi (kronológiailag nehezen behatárolható) középkori kézimalomkő töredéke a kiterebélyesedett késő középkori település életéből villantanak fel képeket. A középkor végi városkát jól jellemzi egy 1697-ben végzett tanúkihallgatás jegyzőkönyve. Vármegyei bizottság járja be az ekkorra már elpusztult települést. Egy idős tanú mondja el sorra-rendre, milyen házak álltak és azok kinek a tulajdonában voltak (az 6, illetve nyilván felmenői emlékezete szerint) másfélszáz évvel azelőtt. A kivizsgálás a Simon alias Muslay família török hódoltság kori szentendrei birtoklására irányult. A tanú kilenc házat sorol föl, ötöt a Duna, illetve a Bükkös-patak partján, egyet a Görög templommal szemben a „Dunára járó utczába", három házat pedig a mai Fő tér tájékán. A régészeti és történeti adatok alapján tehát egy laza szerkezetű települést feltételezhetünk. A központ a háromszög alakú piactér, a föléje magasodó templommal. A térből több út ágazott ki: a Rákóczi, Bogdáni utak és a Dumtsa Jenő utca vonalában, valamint a Dunára lefutó közök. A település központjában, és ahhoz közel több kőépület állt: a nemesi udvarházak, telkeikkel. Ettől távolodván egyre ritkásabban helyezkedtek el a nyilvánvalóan szerényebb hajlékok. így egy tipikus mezővárossá fejlődött falu képét láthatjuk magunk előtt, ha a virágzó, XV-XVI. századi Szentendrére gondolunk. Újkor A török kiűzését követően a város az 1690-es években népesült be. A törökök által visszafoglalt Nándorfehérvárból a szerbek nagy számban kerestek menedéket Magyarországon, Csernovics Arzén ipeki patriarcha vezetésével.