Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Tóth Antal: A Szentendrei Festők Társasága, a városba látogagó művészvendégek, valamint a szabadiskola résztvevői és a szentendreiek kapcsolata más művészeti társaságokkal 1926–1935 között

fontos ez, mert — folytatva a megállapítást — nyolcuk helyi fúziójában azon az állandóan ismételt megállapításon túl, hogy Réti-tanítványok voltak, ez a tény mint összekovácsoló erő érvényesült. A diákság mellett az önálló tevékenységet folytató művészek is előszeretettel keresték fel a telepeket, vagy a telepi városokat, elsősorban a valódi jelentőségében már alászállt, mítoszában azonban vonzó Nagybányát és Felsőbányát. Ott dolgozott a húszas évek végének és a harmincas évek elejének egyegy nyarán Novotny Emil Róbert, * Deli Antal, * Kántor Andor, Kelemen Emil, Czimra Gyula, Apáti Abkarovits Béla, Vörös Géza, Ilosvai Varga István, Gráber Margit, Kmetty János, Módok Mária, Pirk János, * Sárossy Eta, Szobotka Imre stb. és visszatért ifjonti forradalma színhelyére Boromisza Tibor, valamint Perlrott Csaba Vilmos.

7 Szentendrén művésztelep létesítésének gondolatát elsőnek Boromisza Tibor vetette fel, aki két nagybányai életszakasza között 1907-ben Kőröshegyen is hasonló elgondolással foglalkozott. Boromisza egy laza szerkezetű művészkolónia szóba jöhető tagjaiként — 1925-ben — Erdey Viktort, Kubinyi Bertalant, Egry Józsefet, Tipary Dezsőt, Sárospataki Bálintot és Szamosi Soós Vilmost említi — feltételezhetően kivétel nélkül valamiféle városi jelenlét, előfordulás alapján.

8 Semmi adat nem került elő eddig arra nézve, hogy Boromisza elképzelése, propozíciója és az 1926-ban valóban létrejött művésztelep között összefüggés lenne. Nem tudunk arról sem, hogy az 1924-ben megválasztott polgármester dr. Starzsinszky László mérlegelte volna, hogy melyik telep-kezdeményezést karolja föl, támogassa. Egyszerűen megtetszett neki az ötlet (sajátja vagy Paizs Ödöné?), amely Paizs Ödönnek Az Est-lapok újságírójának a látogatásakor támadt, majd a magabiztos Jeges Ernővel folytatott tárgyalás nyomán személyes becsvágya céljává vált, és módjában állt a Pannónia telepi járvány kórház szegényes házait a művészek rendelkezésére bocsátani. A festők viszont voltak olyan fiatalok és szegények, hogy elfogadták ezt a nyomorúságos kínálatot. Miskolcon sem voltak jobbak a körülmények. A művészek ott egy menekültektől lepusztult állapotban lévő szanatórium épületében rendezkedhettek be.

9 Az 1926. évi telep teljes volt, mivel a nyolc alapító — egyébként aligha fértek volna el ott többen — Bánovszky Miklós, Bánáti Sverák József, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő, Pándy Lajos, Rozgonyi László, valamint a telep legelső művészvendége, Szikacsek Lídia és alkalomszerűen Glatz Oszkár is a városban dolgozott. Nemcsak dolgoztak, de kötelezőnek érezték ők is és pártfogóik is, élen a polgármesterrel, hogy megjelenésüket a városban tudatosítsák, jelenlétüknek egy kiállítással nagyobb nyilvánosságot adjanak. Első, „ad hoc" bemutatkozásukat az egyetlen lehetséges fórumon, a városháza alig két esztendeje elkészült dísztermében rendezték meg július 25-ével. Nyolcukon kívül Glatz Oszkár, Réti István, Förstner Dénes és Miklós József állított még ki.

10 A festők a helyben végzett nyári-őszi munkájuk eredményét az ugyanott novemberben rendezett, 59 művet felsorakoztató, tehát nagy volumenű ki7