Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Kiss Joakim Margit: A tájkép a szentendrei festészetben 1926–1935 között

átvetett ruhadarab mintha dramatizált jelenetet mutatna be. A színpadias „megemelt" helyzetet a figurák fölé boruló lombsátor, a kévékben ömlő fény egészíti ki. A gesztusok által kifejezett indulatot a festésmód is követi: a fürtökre, karéjokra szabdalt lomb, a fóvoknál már megfigyelt szépvonalú fatörzsek formáiban és az izzó színek alkalmazásában. Hasonlóképpen, mint a múzeumi anyagban megfigyelt manieristáknál — vagy mint a Szőnyi körében festő Aba Nováknál.

39 Jeges Ernő expresszivitása más, mint az itteni fóvos expresszionizmus képviselőié, Barcsayé vagy Ilosvai Vargáé: — benne van Gréco háttereinek zaklatottsága is. A színek viszont a neósok színei: a sárgák, vörösek, mély párizsi kékek és világosabb berlini kékek, a zöldek sokféle árnyalata. Paizs Goebelnek is a múzeumi képek adják az ihletet a Fürdő nők

40 című képéhez: nőalakjai — köztük a baloldali akt is — sokkal plasztikusabbak, mint Renoiréi, — sejtelmesek is egyúttal. Paizs Goebel mélysötét ege. Van Goghos misztikus, az alakokon és a drapérián megjelenő fényei viszont sokkal inkább a manierizmus mestereitől — Grecotól — származnak, mint a XIX. századi franciáktól. Heintz tájképeiről Elek Artúr jegyzi meg a Nemzeti Szalon-beli kiállítás kapcsán, hogy „modern akar lenni, pedig természetközeli".

41 Az 1928-as szentendrei bemutatkozás szakírója „nehéz, mélykék egét" és „holdfényes, szinte lidérces napsütését"

42 emlegeti. Valószínűnek tarthatjuk, hogy a Szénakazlak ebből az időből való. Fennsík nagy, felhős éggel, a háttérben kéklő hegyvonulattal. Az égbolt fényei beburkolják az előtér kazlait, a fák lombját a citromsárga és a narancsvörös finom fátylaival. A sejtelmes, misztikus fényekkel különös feszültséget eredményez a kissé kenőcsös festékkezelés, valamint a kiemelt pontokon alkalmazott keveretlen cinóbervörös. Plasztikus törekvéseinek van némi köze Patkó Károly, Szobotka Imre Nagybányán készült képeihez,

43 festékkezelése azonban — ekkor még — nehézkesebb. Bánovszky Miklós Szentendre látképe tulajdonképp panoráma-kép,

44 megfestését inkább a józan mértékletesség, a látványhoz jobban ragaszkodó tartózkodás vezérli —, bár felfedezhetők mindazok a stíluseszközök, melyek társainál is: színes kép ez is, kékek és sárgák, vörösek-zöldek erősödnek fel a vásznon és adják meg a hangszerelést — egészében azonban akadémikus. Nyilvánvalóan nagy szerepe van ebben magának a műfajnak: a megrendelő „kötelező" konzervatívizmusának. Utcaképe szép, fóvosan színezett látvány. (Л régi Püspöki utca.

45

) Ehhez az utcaképhez hasonló a csak reprodukció alapján ismert Rálátás a telep kertjére az Angyal utcából című olajkép (Haulisch 78. sz. repr.) — ennek ihletettsége, páthosza a legjobb tájfestők közé sorolja Bánovszkyt. Az általam a szentendrei tájfestészet fő vonulatának nevezett időszak nagyjából a 30-as évek elejéig tart: 1932 körül zárható le. Összefogó irányulása a fóvok felé való tájékozódás — de magában foglalja a tanulmányutak révén a történeti korszakok eszköztárának ismeretét is. Itt említjük meg, hogy a szentendreiek rajzművészetében pontosan kitapintható az expresszívkubisztikus tájékozódás: Kántor Andor Nagybányán sajátítja el

46 Szuly Angéla — akinek festészete is sajátosan elemző rajzainak szellemében formáló41