Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Ikvainé Sándor Ildikó: Népi mesterek, művészek Pest megyében

József Petőfije, Micsei László Napóleonja és Verdije, Szinek Sándor és Kovács Ferenc Kodályés Bartók, valamint Kossuth Ábrázolása, stb. A festmények, szobrok, domború faragások sokasága mellett külön érdekességet képviselnek a ritka, vagy megyénkben egyedülálló népművészeti ágak. Ilyenek a Kuris Lajos által készített, világhírűvé vált patkolt tojások, melyek a Rekordok Könyvében több év óta szerepelnek. Ugyancsak világhírűek és egyedülállóak Molnár Imre népi iparművész csodálatos hangú és formájú citerai, az úgynevezett Molci citerák. Faragott díszű citerákkal mutatkozik be Szinek Sándor is, aki száznál több citerát készített rokonainak, ismerőseinek, külföldieknek. Különleges, leheletfinom, lószőrből készült ékszerek készítését több évtizedes elfelejtés után Bodrogi Sándor népművész elevenítette fel több, mint húsz éve, vitte művészi szintre és tanított meg másokat is készítésére. Őt 1990-ben ragadta el a halál, pedig még találkozókra, kiállításokra készült. Különleges anyagból dolgozik Chemez Árpád is a fafaragások mellett. Jellegzetes, rusztikus faragásain kívül szaru tárgyakat és megkapóan szép szaruékszereket készít. Bármihez nyúl, művészeién megformált tárgy kerül ki keze alól. Megállapítható az összegyűjtött és bemutatott művek nyomán, hogy a régen élt népművészekre az volt a jellemző, hogy szinte kizárólagosan használati tárgyakat készítettek. Megfordítva is mondhatnánk: a használati tárgyakat alkották meg művészien. Még a szerelmi ajándéktárgyak nagyobb része is ilyen volt, pl. guzsaly, mángorló, gyufatartó, különféle dobozkák stb. A mai népművészeti tárgyak esetében funkcióváltás történt. Új feladatuk az lett, hogy lakásdíszül szolgáljanak. Ilyenek a fiatalkori élményeket, emlékeket ábrázoló festmények, faliképek, szobrok, stb. Sőt napjainkra sok esetben az eredetileg használati eszközként funkcionáló tárgyak is lakásdíszekké váltak. Pl. az esztétikusan megformált, művesen faragott ivócsanakot és sótartót a vásárlók többnyire sajnálják ivásra, vagy só tartására befogni. Dísznek használják. Méginkább elmondható ez a mosósulyokról, mángorlóról, az állatgyógyászathoz szükséges rühzsírtartóról, a karikás ostorról, stb. Manapság gyakorta egy-egy szép citerát sem azért vesznek meg, mert játszani akarnak rajta, hanem lakásdíszként, letűnt korok emlékeként őrzik meg szívesen. Népművészetünk tehát átalakult, de változatlanul igény és szükség van művekre, amelyek kifejezik gondolatainkat, megismertetnek régi életünkkel, hagyományainkkal és emlékeztetnek bennünket.

3 BENEDEK PÉTER A NÉPMŰVÉSZET MESTERE (1889-1984) Az 1920-as évek nagy felfedezettje, - ahogy akkor mondták - őstehetsége volt Benedek Péter. Festészetéről azóta is sokat vitatkoztak, még többet írtak róla.

4 Sokan nem akarták elhinni, hogy sohasem tanult senkitől festeni. Nem tudták hová sorolják művészetét. Ma szülőfalujában emlékház őrzi nevét, második lakóhelyén, Cegléden pedig a Kossuth Múzeum változatlanul gyűjti képeit és a reá vonatkozó írásos anyagot. 1889-ben Péter-Pál napján született Úszódon, a Kalocsához közeli, Duna-menti községben. Apja kőműves-ács volt, de többnyire abból éltek, hogy harmadában művelték mások földjét. Hatan voltak testvérek. Péter fiatal korától kezdve hol anyjának segített a földművelés különböző munkálataiban, hol pedig az apja mellett napszámoskodott, mert negyedik osztály után kimaradt az iskolából. 7-8 esztendős korától már rajzolgatott. Eleinte Petőfi, Rákóczi, Kossuth, Jókai és mások képeit másolgatta, később - biztatásra - már természet után rajzolt és festett. Környezetében mindenkit lerajzolt, lefestett, akit csak lehetett. „Akácfa tüskével a ház végire, a grádics alá tűztem ki őket, ha 97