Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Schleininger Tamás: Várospolitikai koncepció dr. Antolik Arnold: „Mi volt Szentendre és mi lehetne” című „célkitűzési kísérlete” nyomán

Az államnak pedig kötelessége, hogy föld mindenkinek jusson! "Ne alamizsnát tessék osztogatni, de új falvakat telepíteni. Kellő intelligens vezetés mellett új egzisztenciákat termelni." /46/ A valóban értelmes, tenni akaró munkás nem fog visszariadni ettől az életmódváltozástól és hamar beletanul majd a belterjes gazdálkodásba. Abba a gazdálkodási formába, amit Antolik Arnold a magyar kisgazdálkodás egyedüli lehetőségének tart, s ami olyan újjászületést eredményezhet, ami párját fogja ritkítani! "Azelőtt ha minden kötél szakadt, kivándorolt a magyar Amerikába. Vándoroljon most vidékre'' /46/ Mert azzal az útiköltséggel, amivel eljutna az "újvilágba", azzal egzisztenciát tud magának teremteni - itthon! Vásároljon telket, földet, és éljen meg belőle! "Az államnak, a hitbizományoknak és a városnak pedig parcellázni kell e célra, minden haszon nélkül; és 10 év alatt itt egységesebb világ lesz, mint bármikor is volt az országban, amely agyon van bürokratizálva." /46/ Mitagadás, meghökkentő megoldása ez az emigráció kérdésének /nevezhetnénk akár naivnak is, ha az egyszerű helyzetek nem egyszerű válaszra várnának!/. A legtöbb kettétört egzisztencia - az író szerint - úgyis arra lesz kényszerítve, hogy a mezőgazdaságban keressen megélhetést. És a legtöbb kettétört egzisztencia - természetéből adódóan - a fővárosban lesz. Az általános problémák megoldásában pedig itt lesz szerepe Szentendrének, az országos érdekeket itt lehet egyeztetni a város egyéni célkitűzéseivel: "azzal a céllal, hogy gyümölcs-, kert-, és majdan nyaralóteleppé alakuljon." "Szentendrét a menekült szerbek tették már egyszer naggyá. Nem tehetnék még nagyobbá sorsüldözött honfitársaink, akik itt új otthonra találva segítenének megvalósítani azt, amit egyedül nem tudunk megcsinálni. Ki tudja?" /46-47/ /Azt már mi tesszük hozzá, hogy a kérdés természetesen nem ilyen egyszerű!/ VÉGSZÓ Mivel Antolik Arnold könyvének utolsó fejezete,a "Végszó"eléggé személyes jellegű, s mivel a krónikás nem szándékszik megismételni az "Előszóban" írottakat, engedtessék meg neki, hogy e rövid utófejezetet teljes egészében idézze! "Azt kérdezhetné valaki, hogy ha olyan jól láttam és látom az irányt és utat, amelyen ennek a városnak mennie kell, miért nem vezettem el ebbe a lefestett Eldorádóba? A kérdés logikus, és én a válaszadás alól nem akarok kitérni, bár tudom, hogy egyeseket az nem fog kielégíteni. De idestova 17 éve élek már Szentendrén és az ember 50 éves kora küszöbén már megtanulja azt, hogy mindenkit kielégíteni akarni teljes lehetetlenség. Valamint azt is, hogy mindenki eleget tesz a kötelességének, ha a lelkiismerete szavára hallgat, és legjobb belátása szerint cselekszik. És én úgy vélem, hogy így tettem. Mert amikor láttam, hogy minden erőfeszítésem mellett sem sikerül a különböző parciális érdekek miatt a hajót révbe vezetnem, félreálltam, hogy mint magánszemély valósítsam meg a kitűzött célnak legalább azt a részét, amely egyrészt a továbbiak előfeltétele volt, amelyért másrészt magamat már nemcsak Szent- Endrén, de az egész környéken is exponáltam. És amely munkakörben /ezt sem akarom elhallgatni, mert igaz/ nekem úttörő fáradozásaimmal arányban álló jövedelem is helyeztetett kilátásba. Jogos szemrehányást ezért csak az tehetne nekem, aki hasonló helyzetben, annyi megpróbáltatás és idegeket tépő munka után, mint amennyit jelentett a polgármesterség Szentendrén 1914-től 1922ig, másként cselekedett volna. Amit valójában megítélni csak azok tudnak, akik együtt járták velem akkor ezt az utat. Ezzel részben feleltem arra a feltett kérdésre is, miért nem tud magán éppen ennek a városnak a lakossága segíteni, amikor a főváros sokkal kedvezőtlenebb fekvésű községei /hozzánk képest legalább/ mind jobb módban élnek, dacára annak, hogy közigazgatásilag 189