Véri Dániel (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve - Studia Comitatensia 35. (Szentendre, 2017)
Néprajz - Sz. Tóth Judit: Mestermunkák. A kőfaragás emlékei a Dunazug-hegyvidéken
SZ. TÓTH JUDIT: MESTERMUNKÁK. A KÖFARAGÁS EMLÉKEI A DUNAZUG-HEGYVIDÉKEN környékbeli tornácoszlopok stílusában (10. tábla 5). A falusi kőfaragók asztalt is készítettek maguknak kőből, amit a kertben vagy a pincehegyen használtak (Tök, Zsámbék, Páty, Bia, Tárnok). A szögletes vagy kerek asztallapok nagyok, anyaguk a jól formálható, fűrészelhető durva mészkő. Némelyik igényes kivitelű, összeillő lábazattal készült. Lapjuk korong, esetleg diszkosz alakú, egy-egy szobor talapzatához hasonló lábbal (23. kép). A településképhez hozzátartoztak a házak előtt és a köztereken álló kutak. Ahol a víznyerés könnyebb volt, ott több volt belőlük. Az ásott kutak belsejét erdei kővel vagy kockakővel bélelték ki, az álló kútkávát szögletes kőlapok alkották. Évszám ezeken is előfordul, és ha többen állították a kutat, minden építtető monogramja szerepelhetett rajta. Egy 1866-os dunabogdányi közös kút homlokfalán a betűk és az évszám együttese 3 x 3-as keretbe foglalt díszítmény.30 Készítője kiváló formaérzékéről tanúskodik a solymári Helytörténeti Gyűjtemény udvarán felállított egykori kút. Kávája négy T alakú kőidomból illeszthető össze (24. kép). Puhább kőzetből készítettek egyetlen kőtömbből kivágott kútkávákat is (Tök). A parasztgazdaságok számára kőből faragott tárgyak egy része ma is eredeti helyén, a présházban, istállóban, a porta udvarán található. Méretük és súlyuk jócskán hozzájárult megmaradásukhoz. Szép kőemlékeket őriznek a présházak, pincék. A falumúzeumként működő diósdi épület pincéjében maradt meg, és hatalmas hordót tarthatott a régi kőfejtőből származó ászokkő, amelyen a két — igen nagyméretű - évszám (1826, 1882) a készítés és az öröklés dátuma (11. tábla 1). A Buda vidéki borkultúrára jellemző, és a betelepített németséghez kapcsolódik a kősúlyos, bálványos prések használata. A bálványos sajtók súlya több mázsa, formájuk kissé szélesedő aljú henger. A prés tartozéka volt az egy-másfél méter átmérőjű kőtálca. Pomáz, Kalász környékén előfordult kerek és ovális formájú is, többségük azonban négyszögű vagy lekerekített sarkú, díszük a szép hajlású kifolyó. A készítés évszáma sok darabon szerepel. Datált példányok a 19. század elejétől vannak, többségük a 19. század második feléből maradt fenn. A korábbi kő tálcák kis méretűek, kisebb, vagy más típusú prés tartozékai voltak. Ilyen az 1802-ben készített solymári préstálca, amely lágyabb vonalú, alakja a funkciónak alárendelt harmonikus forma, elejét kitöltik a keretbe foglalt, vésett feliratok (11. tábla 2—3). A felsoroltak mellett a parasztgazdaságok legkülönbözőbb tárgyai készültek kőből. Anyaguk helyi bányából származó vagy a határból hazahozott szedett kő. A kőmunkához értő férfiak maguk és rokonságuk számára munkálták meg őket. Itatóként, esővízgyűjtőként gyakran meghagyták a kő természetes alakját, esetleg simára gömbölyítették, belsejét a funkciónak 30 Dercsényi 1958 I: 343. 31 Ferenczy Múzeumi Centrum, N 2007. 26.1. leltári számú tárgy. megfelelően kimélyítve. Mint a többi tárgytípusnál is, vannak egyszerűbbek és igényesen kifaragott, félgömb formájú kőtálak. Egyedi darab egy csobánkai esővízfogó a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményében, amely lapos kanál formájú, medencéjének alja gömbölyűre csiszolt, anyaga vöröses árnyalatú tömött mészkő.31 Baromfiitatók kétféle változatban maradtak fenn. Az egyszerű vályúk belsejét csákánnyal mélyítették ki, míg a szép formájúakat téglány formájú kőből kőfaragók faragták kis kőláda formára - ezekből több is volt egy-egy család portáján. Ezeket a használati helyük és a funkciójuk miatt sem díszítették. Az udvaron, ólban, istállóban álló etető- és itatóvályúk különböző méretben készültek, formájuk a funkcióhoz igazodott, néha kettéosztott volt. A marhák és a lovak kút melletti itatóvályúja mély volt, fala függőleges. A vályúk oldalán már előfordul évszám, valamint a készíttető monogramja is. A zsámbéki kőből kőjászol is készült az istállókba. Egy Tökön megmaradt jászol elején mélyített, tábla formájú felületen a „K I 1881” datálás látható (11. tábla 5-6). Gyakran szerepel a készítés évszáma, sokszor a készíttető névbetűivel kombinálva a hordókat tartó ászokkövön, kút fedőlapján, kútkáván, kézi malom őrlőkövén. Üröm, Borosjenő, Csobánka sváb portáinak malomkövei a közeli ezüsthegyi bányából származnak (11. tábla 4). Díszítmény néhány könnyebben faragható kis eszközökön fordul elő. Egy kicsi kézi köszörű víztartó kőládájára mélyített szívet faragott a készítője (11. tábla 7). Készült trapéz formájú karácsonyfatalp is, amelynek elejét kereszt díszítette. A tartós anyagú megmunkált kő értéket képviselt és több generációt szolgált. Készítőik évszámot és névbetűket véstek bele, ezek formája, kivitelezése gyakran a kőfaragvány egyedüli dísze. Ebből az örökösök vagy a portán lakók máig emlékeznek az illető nevére. A vésett vagy mélyített keretből kidomborodó betűk és számok közé olykor egy-egy apró motívum is került. Vízszintes felületen jellegzetes az évszám elhelyezése: a két első és a két hátsó számjegy közrefogja a monogramot, olykor nagyon távol kerülve egymástól. Ha viszont kicsi a rendelkezésre álló felület, mint a záróköveken, a két-két számjegy egymás alatt van. Legtöbb esetben pusztán az évszám szerepel a kőmunkákon. Előfordul minden tárgytípuson, amit csak kőből készíteni tudtak: kútkáva, kút fedőkő, lépőkő, ászokkő, lépcsőfok, szellőző-kémény, itató, vályú, kézimalom, kőláda, préssúly, préstálca, ászokkő. A feliratozás a legtöbb tárgytípuson a németek lakta pilisi települések kőmunkáin fordul elő. Gyakoribb volt, és az 1840-1900-ig tartó időszakra volt jellemző a Dunakanyarban — Dunabogdány környékén 1897- ben datáltak utoljára kővályút. Másutt a 19. század vége felé lett ez divat a beépített kőtáblákon, de az újonnan épített kőházak oromzatába az 1950-es évekig kerültek évszámok. 242
