Véri Dániel (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve - Studia Comitatensia 35. (Szentendre, 2017)
Néprajz - Sz. Tóth Judit: Mestermunkák. A kőfaragás emlékei a Dunazug-hegyvidéken
SZ. TÓTH JUDIT: MESTERMUNKÁK. A KŐFARAGÁS EMLÉKEI A DUNAZUG-HEGYVIDÉKEN 6. kép: Tornácoszlopos ház vakolt kőkerítéssel, Bia tósága alapján három változata van: puha, félkemény (Tétény) és kemény (Páty); Sóskút elsődleges köve pedig a szürkésfehér puha mészkő, amelynek fagyálló változata díszfaragások alapanyaga. A térség központja Sóskút, ahol a kitermelés és a kőfaragás az olasz, morva bányabérlőkhöz és mesterekhez kötődik. A kő a településkép meghatározó eleme: a kőmunkák zöme tanult, vagy a faragásban jártas kéz munkája, hiszen a kőfejtőkben dolgozó sóskúti és környékbeli lakosok elsajátították ezt a mesterséget. Készítői nem ismertek, de különösen szépek a régi temető szív alakú, valamint szlovák, festett sírkövei. A sóskúti kő az etalon, a térségben minden más követ a sóskútihoz hasonlítanak. Az azonos kőzetek közötti választást az 1930-as évek elejétől már esztétikai szempontok is befolyásolták. A ciklop követ színe alapján választották kerítések, lábazatok kialakítására. A törökbálinti mészkő színe sárgás, a tárnoki inkább fehér, a biai barnás árnyalatú. A könnyen megmunkálható alapanyagból vakolás nélküli házak, díszítőelemek, kapulábak, változatos formájú tornácoszlopok és sírkő készülhetett. A terület déli részén (Sóskút, Diósd) a kőmunkák egyes típusai térbeli formagazdagságuk miatt emelkednek ki. A mészkő kevéssé kopásálló, ezért meszeléssel vagy festéssel tették tartósabbá, tüntették el egyenetlenségeit. E lazább szerkezetű kőzet díszítőtechnikája a domborművű faragás és a háttér mélyítése, amikor 20Viga 1985: 40. 21 Népszámlálás 1900. 22 Hála 2006: 26. 1900-ban a Szentendrei-szigeten fekvő Pócsme- gyeren 90% volt a kőből vagy téglából épített lakóházak aránya. (Népszámlálás 1900:1.) 231900-ban a kőből és téglából épült lakóházak aránya Ürömön 98%, Pilisborosjenőn 98%, Békásmegyeren 95%, Budafokon 95%. Sóskúton ugyanekkor csak 14% volt, itt még csak a kő alap volt általános, Tárnokon a kő alapzatú házak aránya 80%, a kőfalú házak aránya 3%, a kő alapra épített vályogházaké 97% volt. (Népszámlálás 1900. 1. Községenkénti adatok) A tárnoki bánya szarmata mészkövét nyersen és faragva hosszú ideig csak az uradalom építkezéseihez használták (Schafarzik 1904: 97). 7. kép: A Gábeli-ház kőrózsás oszlopai Pilisszentiván főutcáján a motívumok a felület síkjából nem emelkednek ki. A házak őrkövein kis felületen aprólékos faragványok (növények, betűk, címerek) láthatók. A kő felhasználása az épített környezetben és a parasztgazdaságban A kő jelenléte a paraszti építkezésben a 18. századtól mutatható ki.20 Az erre vonatkozó legkorábbi összeírások a 19. század végi állapotot rögzítik, a köztes időszakról konkrét adatok nincsenek, csak általános információk.21 A szilárd falazatú épületeket a tűzvészek és a gyakori árvizek miatt kezdték emelni az elpusztult házak helyén, az építkezések a Duna mentén különösen az 1876-os árvizet követően szaporodtak meg.22 A szilárd falazat általában kő alapra vegyesen, kőből és vályogból, később kőből és téglából rakott tartófalakat jelentett, ritkán kő főfalakat. A szántóföldről összegyűjtött, a határban, erdőben kiszedett követ és a bányahelyekről származó alapanyagot egyaránt felhasználták épület, kerítés és támfal falazásához. A követ faragatlanul, vagy némi igazítással használták fel, úgy, hogy a kisebb darabok kitöltsék a hézagokat. A lakóépületek falát bevakolták, olykor a hátsó fal vakolatlan maradt. A kő építőanyagként való felhasználása elterjedtebb olt a Pilisben, ahol a kő régtől fogva része volt a tradicionális kultúrának, mint például az egyik legnagyobb építőkő bányahelyen, Sóskúton, vagy Tárnokon.23 Utóbbi településen csak a 19-20. század 226
