Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Tanulmányok Pest megye történetéből - Muntagné Tabajdi Zsuzsanna–Muskovics Andrea Anna–Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. században
Tanulmányok Pest megye történetéből A másik lényeges eltérés a korona előállításában és vitelében mutatkozott meg. Pócsmegyeren minden esetben az édesanya menyasszonyi pártájának alsó részét tették a gyermekek fejére, ezzel szemben a Vajdaságban a koronát erre az alkalomra készítették, s általában a koporsó előtt vitték. Az eddigi gyűjtési adatok alapján nem jelenthetjük ki, hogy a pócsmegyeri halotti korona bármilyen összefüggésben lenne a déli vidékek szokásával, ugyanakkor egyértelműen ennek ellenkezőjét sem állíthatjuk. Mindenesetre azt tudni lehet, hogy a sziget más falvaiban is ismert lehetett a szokás.58 A Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumának Fotó- tárában található László Gyula gyűjtéséből egy fényképanyag, amelyet hivatásos fényképész készített. Ebben több, a Szentendrei-sziget falvaiban készült gyermekravatal - mind fiúk, mind pedig lányok - fényképén is látható halotti korona. Szacsvay Éva dunabogdányi gyűjtései szintén alátámasztják a szokás egykori meglétét. A dunabogdányi református Kristóf család hároméves fiúgyermek halottjának fején is fehér halotti korona látható az 1920-as évek elejéről. Megállapítása szerint a kis fehér korona a „Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját”59 bibliai idézet alapján a gyermekek és házasulatlanok halál utáni mennybejutásához segítő szimbolikus eszköz lehet. Egy másik jelentés, amikor a meghalt leányokat menyasszonyként, lakodalmukat felidézve koszorúban (nem korona) temetik el. Hétköznapi viselet Korábban már említettük, hogy a 20. század első felének pócsmegyeri viseletét az ünnepek és mindennapok kettősségében vizsgáljuk. E kétfajta viselet a nyilvánvaló funkcióbeli különbség miatt anyagában, díszítettségében is eltért egymástól. A ruhák egy képzeletbeli hierarchikus sorrendben helyezkedtek el és idővel egyre jobban lefelé csúsztak, ami azt jelentette, hogy az ünneplő ruhákból a használat során hétköznapi ruha vált. „Úgy volt, hogy az ünneplő már mikor tönkre ment, hordták hétköznap.” Ez alól a hierarchia csúcsán álló selyemruhák képeztek kivételt, amelyek nem váltak hétköznapi ruhává. A két világháború között hordott női öltözetek szerkezete nem tért el egymástól: alsószoknyák, szoknya, kötény, blúz, kendő. Adatközlőink ma z parasztos kifejezést használják erre a viseletre. A hétköznapok során a különböző helyekre viselt öltözetek anyagukban és a kopottság mértékében tértek el egymástól. Ha kiléptek a házból, akkor „valahova menős” ruhát vettek fel. „Rendesebb ruhákat használtak, nem olyat, amiben a földben is dolgoztak. Nem volt annyiszor kimosva, nem volt annyira hasz- náltas.” Egy fokkal kevésbé használt, szebb ruhát viseltek, ha a falut is elhagyták, ha piacra vagy vásárba mentek. Eddigi kutatásaink alapján tehát három szintje volt a hétköznap használt ruháknak: a munkába, a faluba és a falun kívülre hordott ruhák. A nyári hétköznapi ruhák kartonból, sifonból, kékfestőből készültek, amelyeket könnyen lehetett mosni. Ha a nők a határba mentek dolgozni nagy melegben, akkor egy alsóruházatnak hordott ingre réklit, egy vékonyabb szoknyát és egy kötényt vettek fel, valamint papucsot, szandált vagy félcipőt húztak. A határba kiérve levették a réklit, szoknyát, lábbelit 58 Egy Győr-Moson-Sopron megyei (Lébény) és egy Pest megyei (Tárnok) adat megerősíti a halotti korona szokásának meglétét Észak-Dunántúlon. „A nagylány halottat úgy temették el, hogy menyasszonyruhába öltöztették. A halottas menet beillett a lakodalmas menetnek. A halott koronáját a szeretője vagy a vőlegénye vitte. A legény temetésén is a szeretője vagy a jövendőbelijének kiválasztott lány vitte a halotti koronáját. A fiatalon elhunytak tora volt a lakodalmuk.” (Czenk 1979: 24.) Tárnokon abban az esetben vitte a lány a rozmaringból készült halotti koszorút (itt nem a korona elnevezés ismert), ha udvarlója meghalt. A szokás még az 1950-es évek elején is életben volt. (Muskovics Andrea Anna gyűjtése, 2011.) 59 Jelenések könyve 2,10-11. 135
