Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)

Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből

Balogh Piroska - Szilágyi Márton: Pajor Gáspár beadványa Pest vármegyéhez 1799-ből 1. Miután feleségem drága szülőanyja 1798. augusztus 19-én távozott az élők sorából, a járási legfőbb bíró úr6 az anya halála után maradt vagyonállapotot küldöttség által össze kívánta íratni. Feleségem, aki már nem volt ekkor kis­korú, és előre figyelemmel volt saját jogaira, kérelmezte saját vagyoni állapotának összeírását. E célból ugyanezen év au­gusztus 28-án ismét előterjesztette ezt a megye tekintetes gyülekezetének a saját kérvénye által, melyben keresztlevelé­vel igazolta, hogy abban a korban van már, hogy saját maga, gondnok vagy gyám nélkül, képes igazgatni saját jószágait: bejelentve egyszersmind, hogy mihelyt szerencséje adódik, férjhez fog menni - amint az az 1. számú mellékletben áll. Egészen ezidáig semmilyen mozgolódás nem volt ellenem, sem a most velem szembeforduló, akkor még főleg családi pártoskodások nem kezdődtek el: teljes béke és nyugalom honolt. Amint azonban ugyanezen év augusztus 28- án feleségemnek a megye tekintetes gyülekezetéhez benyújtott nyilatkozata révén bizonyossá vált házassági szándéka, rögvest összeomlott a békesség. Radics István, Nikola István, Petrovics János és más, hasonló fajsúlyú szentendrei em­berek, akik — maguk és családjuk — korábban a Lovcsánszky-házban laktak, késedelem nélkül összefutottak, gyűléseket tartottak, tanácskoztak arról, hogy a köztem és feleségem között a házasság kötelékét ne engedjék egybefonódni, sőt, akadályozzák meg azt. Hogy céljukhoz közelebb jussanak, Popovics Procopius szentendrei plébánost és püspöki helynököt, aki akkor még az élők sorában volt, de azóta már napjai letelvén, elhalálozott, arra ösztökélték, hogy fogalmazzon ellenem egy vádira­tot. Ez a plébános saját természetéből fakadóan már a bölcsőtől fogvást (amint ez alább a bizonyítékokból még jobban kiviláglik majd) nyughatatlan ember volt, zavargó, és a legnagyobb mértékben hirtelen jellem, bármire rávehető. A fent nevezett szentendrei emberek szándékának végrehajtását magára vállalva, a B. pont alatt a Nikolics [Nikola]-féle kére­lemhez csatolt vádiratot, anélkül, hogy bármi bizonyítékot ellenem felmutatott volna, vagy egyáltalán fel tudott volna mutatni, heves igyekezettel összeállíttotta. És mivel átlátta, hogy egyszerű és együgyű írásával semmire sem fog jutni, nehogy úgy tűnjék, hogy a B. pont alatti vádirat semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezik, a következőt cselekedte. Eme vádló mint püspöki helynök, a többi plébánost, akik helynökségének alá voltak rendelve a szentendrei püspök­ségben, összehívta, a B. pont alatti vádiratot előttük nyilvánosan felolvasta, és azt javasolta, hogy az igazság nagyobb ünnepélyessége kedvéért ugyanezen vádiratot írják alá. Valamennyi plébános, megütközvén a helynök szándékán, és el­sősorban mivel a vád teljes háttere, tárgya ismereden volt előttük, igen csodálkozott, és felmentést kértek az aláírás alól. Minderre maga a vádló helynök is megtorpant egy kicsit, majd újra összeszedvén magát, rögvest új cselfogásokkal élve, őket ügyesen biztatta, kifejtve, hogy a B. pont alatti, felolvasott vádiratot azért kell aláírniuk a plébánosoknak, mert azt a Tekintetes Püspök Ur komolyan és kifejezetten elrendelte és megparancsolta. Ezért, mihelyt a vádló helynöktől megér­tették, hogy a Püspök Ur parancsa és ellentmondást nem tűrő akarata kényszerítő erővel lép fel, az összegyűlt plébánosok, hogy elkerüljék az engedetlenség miatt járó neheztelést, azonnal egytől egyig aláírták a B. pont alatti vádiratot. 1798. szeptember 21-én a helynök, amint a B. pont alatt szerepel, Budára ment a Püspök Úrhoz, és az igaztalan, hogy ne mondjam, koholt és csalárd B pont alatti vádiratot előterjesztette, és a nem egyesült görög rítusú vallás számára elégtétel szerzés céljából bemutatta. A Püspök Űr, amint egy lelkipásztori, kiemelkedő méltósággal felruházott férfiú­hoz illik, éleslátóan tovább lépve az aláíró szentendrei plébánosokat maga elé rendelte, és a felforgató vádirat tárgyában vizsgálatot folytatott. Ennek során a plébánosok a megyéspüspök úr színe előtt világosan kijelentették, hogy a vádirat egész tényállásáról, a lefestett szentségtörésekről, tanúk ezidáig való felsorakoztatásáról, sőt, ellenem egyenesen semmi rosszról nem tudnak és semmit nem is hallottak, és ebben érdemben nem tudnak tanúskodni. Továbbá hogy a vádira­tot valamennyien a helynök által koholt püspöki parancs miatt írták alá. És mivel a Püspök Ürtól megértették, hogy ezidáig helynökének semmilyen parancsot nem is küldött vagy adott ki, a Püspök Ür színe előtt azonnal visszavonták aláírásukat, és az egész ügytől visszavonultak, amint a 2. pont tanúsítja. Ez tehát a vádirat első ügyének állása, melyből a vádlók megbízhatatlan karaktere; magának a helynöknek a csalásból és rászedésből fakadó, és paphoz, a hatalmat jelentő helynöki méltósághoz méltatlan helyzete tényszerűen megmutatkozik. Annál is világosabban, mivel 1798. július 12-én, amint a 3. pont alatt áll, Popovics Procopius helynök Radics Istvánnal saját püspöke elleni zavarkeltés miatt Őfelségéhez felterjesztetett, büntetés céljából. Ő maga a plébániájától való megfosztással lett megfe­nyegetve Őfelsége rendeletéből. De múlván az idő, ezen helynök, ahogyan aktái tanúsítják, sem magát, sem erkölcseit nem javította meg, hanem saját nyughatatlansá- gának még jobban átadva magát, a 3. pont alatt kiadott, pozitív, jóakaratai császári és királyi rendelkezés ellen az alája rendelt plébánosokat fellázította. Nyughatatlansága s méltatlankodása újabb magvait hintette el, éppúgy, ahogyan a mit sem sejtő plébánosokat a papi lelkiismeret nyilvánvaló megsértésével a B. pont alatti csalárd vádirat aláírására rávenni sem rettent meg. Ezek jegyeztettek fel és történtek, melyek Popovics Procopius helynök jellemének minőségét több 6 Értsd: a szolgabíró. 218

Next

/
Oldalképek
Tartalom