Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből
Vegyes közlemények A Közbiztonság, a fővárosi rendőrség hetilapja is értekezett az eltűntek nyomozásáról, és úgy vélte, hogy „a cinkotai rémregény nyilvánosság elé vitte az eltűntek nyomozásának kérdését.”149 A cikk írója rendőri reformot sürgetett, mert szerinte az addig használt rendszer elavult. A fővárosi eltűntek felderítésében nyolc nyomozó vett részt, a háború kitörését követően azonban már csak három ember dolgozott az ilyen ügyeken. Ugyanakkor naponta legalább húsz bejelentés érkezett. Miután a bejelentő személyleírást adott az eltűntről, a Bűnügyi Értesítőben és a Belügyminisztérium által kiadott Rendeleti Közlönyben nyilvánosságra hozták az eltűnt nevét, illetve a személyleírását. Ezt követően 14 napig pihentetették az ügyet, abban reménykedve, hátha megkerül az illető. Ha ez alatt az idő alatt nem történt változás az ügyben, akkor kezdték el a nyomozást. A Közbiztonság újságírója egy országos hatókörű eltűnt nyilvántartás megszervezését sürgette. Nézete szerint az új szerv, „[az] Országos Eltűnt Nyilvántartás feladata lenne, hogy megfelelő személyzettel azonnal megkezdje bűnügyi úton az eltűnt nyomozását, még akkor is, ha valószínűnek látszik, hogy a bejelentett eltűnt úgyis megkerülne.”150 Budapesten a bejelentési kötelezettség ellenére is sok nem nyilvántartott személy lézengett. Többek között ezzel is magyarázható, hogy a rendőrséghez beérkező eltűnési bejelentések még a századfordulót követően is gyakran maradtak eredménytelenek. A személytelenség megfelelő táptalajt biztosított a különböző gyilkosok „sorozatos bűntényeinek”151 152 az elkövetéséhez. Kosztolányi szavaival élve: „Budapestnek baljós a környezete, mely nem tud helyet találni magának a sötét és szomorú városban, a külterületen ülepedik meg és itt lel magának vackot az a bűn is, mely nem érzi magát biztosan a rendőrség szemétől. Tompa és fájó élet ez [...] a főváros rothadtságával [...] a főváros kényelme és stílusa nélkül [...]. Könny és szemét [...]. Kimustrált életek [...] és bujkáló szemét I* j ”152 Kiss Béla Cinkotára való kiköltözése valószínűleg tudatos döntés eredménye lehetett, hiszen a főváros vonzáskörzetében fekvő településről villamossal könnyedén bejuthatott Budapestre áldozatokat vadászni, ugyanakkor a fővárosi rendőrség szeme elől eltűnhetett. A Millenniumi ünnepségeket követő még dinamikusabb városfejlődéssel párhuzamosan a bűnözés is átalakult. 1896 és 1910 között a bejelentett bűnesetek száma csaknem a kétszeresére nőtt, ráadásul nem csak mennyiségi, hanem minőségi változás is bekövetkezett. Míg korábban főként a marginalizált rétegekből kerültek ki az elkövetők, addig a századforduló Budapestjén már megjelentek az intellektuális bűnözők is. A másik alapvető változás az volt, hogy gyakoribbá váltak a brutális bűnesetek. 1896 és 1914 között megkétszereződött a különösen kegyetlen rablások és gyilkosságok száma. Ez az új jelenség azonban már nem váltott ki olyan heves társadalmi reakciót, mint korábban, ami egyértelműen jelzi, hogy a bűnözést egyre inkább a hétköznapok szükségszerű velejárójának tekintették.153 A cselédtársadalom Kiss Béla, a cinkotai bádogos, a házasodni vágyó nők naivitását, vagy még inkább a boldogságra való vágyakozását használta ki. Kiss kiszemeltjei kis jövedelmű, alacsony egzisztenciájú társadalmi státuszú asszonyok, akik társkereső hirdetésekre válaszolva kerültek a gyilkos célkeresztjébe. Amellett, hogy az elkövető brutálisan meggyilkolta, még ki is fosztotta az áldozatait, akik még fizettek is a gyilkosuknak. A Friss Újság szerint a bádogos leendő áldozatainak felkutatásában egy mátyásföldi illetőségű cselédközvetítő, egy bizonyos Vargáné is segédkezett.154 Az asszony cupringer szerepét azonban a rendőri szervek nem tudták bizonyítani. 149 Közbiztonság 1916. július 1.1-2. 150 Közbiztonság 1916. július 1.1. 151 Pesti Hírlap 1916. május 11.7. 152 Kosztolányi 1916a: 5. 153 Vörös 1997:175-179. 154 Friss Újság 1916. május 16. 2-3. 199
