Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből
A Pilis és A Dunakanyar - Tájhasználat, településszerkezet hessünk és jelzi a tanyához képest a falu magasabb hierarchiai helyét.66 Ugyanakkor nehéz megvonni a határvonalat tanya és falu között, avagy nehéz lehatárolni azt a települési egységet, amely már önálló település lehetett. Az Árpád-kori falvak valójában tanyák csoportjaiból tevődtek össze, de míg az egyes háztartások folyamatosan születtek, pusztultak, költöztek és újraépültek, addig maga a falu időbeli és térbeli kiterjedése jóval stabilabb volt, akár évszázadokig is tartott. Az Árpád- kori törvényhozás a magányos, szórványos háztartásokat nyilvánvalóan a nagyobb egység, a falu részeiként értelmezte. Szükségszerű tehát, hogy a falu régészeti alapú meghatározása a szórt telepeket is integrálja. A szaknyelv leggyakrabban használt, településekre vonatkozó elemeinek közelebbi vizsgálata arra int bennünket, hogy óvatosan bánjunk a történeti, gazdasági, demográfiai jellegű jelentéstartalmakkal terhelt terminusok használatával, amikor az ásatásainkat értékeljük. A régészeti kutatásnak olyan terminológiát kell alkalmaznia, ami a régészeti jelenségeket írja le. Egy magányos lakóépítmény nem feltétlenül volt elkülönülő települési egység, önálló gazdasági tevékenységet folytató tanya. A régészeti anyagban megjelenő szórt telepnyomok a nomadizálás semmilyen bizonyítékát nem hordozzák, ezért szállásként való értelmezésük prekoncepció. Továbbá egy házcsoport még nem feltétlenül falu és sokszor nem is falumag.67 A szórt, illetve a koncentrált struktúrák meghatározásán túlmenően csak akkor pontosíthatunk, ha álláspontunkat további érvekkel, esetleg vonatkozó írott forrásokkal is alá tudjuk támasztani. Az Árpád-kor sem társadalmi, sem pedig gazdasági szempontból nem tekinthető egységesnek. Nyilvánvalóan más volt annak a közösségnek a szerkezete, amely a 10. századi településnyomokat ránk hagyta, és más elvek mentén szerveződött meg egy 13. századi faluközösség. A szórt telepszerkezetet a 10. század örökségének tarthatjuk, az egyre koncentráltabbá váló Árpád-kori megtelepedési formák pedig a szilárd falurendszerhez vezető lassú folyamatról tanúskodnak. Az MO-s autópálya-nyomvonal Árpád-kori lelőhelyei jól illusztrálják a nukleációs folyamatokat, az írott források alapján feltételezett kirajzásokat az Árpád-kor második felében már nehezebb régészeti adatokkal alátámasztani. A 13. századi magányos telepnyomokra vonatkozó ásatási adatok száma idővel bizonyára szaporodni fog.68 A magyar településtörténet ugyanakkor szervesen illeszkedik a tágabb, európai keretekbe. A szabálytalan, szórt telepszerkezet, a lakóépítmények, települések költözése és a 13. századi nukleáció nem egy, az európai kultúrkörbe későn beilleszkedő, nomád vagy félnomád közösség archaikus települési struktúrája, hanem a korban általános, de régiónként különböző okokra és fejlődési fázisokra visszavezethető jelenség.69 Az átalakulási folyamat természetesen nem volt egyenes vonalú. A települések a lakosság növekedésével, a megtelepedésre alkalmas területek meghódításával, a faluhatárok rögzülésével, illetve esetenként a plébániatemplom felépítésével nyertek egyre határozottabb körvonalat. A régészet nyelvén: az Árpád-kori lelőhelycsoportokban a 12-13. századra kristályosodtak ki azok az intenzívebb megtelepedéssel, házak csoportjával jellemezhető gócpontok, amelyek a későbbi, stabil falvak magjává váltak. Az Árpád-kori gazdaságra a vad, talajváltó gazdálkodás, a társadalomra a mobilitás, a lakóépítményekre a gyakori megújítás, a települési formákra a morfológiai változatosság a jellemző. Feltárásaink során pusztítás nyomait sehol sem tudtuk megfigyelni, a lakók elsősorban a sajátos gazdasági-társadalmi berendezkedés miatt változtatták a helyüket. A természetföldrajzi környezet kínálta lehetőségek és az egyéni preferenciák akár ideiglenes házcsoportokat, házsorokat is létrehozhattak, de ezek rövid időn belül fel is oszolhattak, hogy aztán máshol, más formációban jelenjenek meg. A falu nem korlátozódott egyetlen agglomerációs zónára, hanem kiterjedt a határ meghódított, magányos házakkal tarkított részeire is. Míg az Árpád-kori mezőgazdasági termelői rendszer mobil közösségeket és sajátos dinamikájú, rendkívül változatos, de alapvetően szórt települési formákat eredményezett, addig a 13-14. században már számos tényező hatott a stabil, szabályos telekszerkezettel jellemezhető falvak kialakulásának irányába.70 Az állandó telek kialakulásával, a háztartások helyhez kötésével jelentek meg az utcák, házsorok, és ekkor váltak időtállóvá a lakóépítmények építőanyagai is. 66 Az egyes falusias települések hierarchikus pozícióját a településhálózatban soha nem fogjuk tudni olyan pontosan meghatározni, mint ahogyan azt például középkori városaink esetében Kubinyi András megtette (Kubinyi 2000). A templom, a különböző műhelyek jelenléte, vagy a speciális építészeti megoldások és az anyagi kultúra minősége pontrendszerben szedve akár jelezhetnék is egy-egy falu jelentőségét, de a forrásadottság következtében és a feltárások mozaikos jellege miatt egyelőre nincs meg az összehasonlításhoz szükséges, elegendő mennyiségű adat. 67 Dobozon, Veresegyház-Ivacson, vagy Esztergom-Szentgyörgymezőn már a kora Árpád-korban sikerült stabil megtelepedésre utaló, koncentrált települési struktúrákat megfigyelni. Ezek a telepnyomok, házhelyek azonban csak részei lehettek az egykori teljes falunak. A kronológiai értékelések alapján a feltárt házak sem voltak mind egyidejűleg használatban. Kovalovszki 1975: 222; Mesterházy 1983:153—155; Lázár 1998: 76. 68 Hasonlóra lehet példa a Mosonszentmiklós-Pál-majori telepnyom: Takács 2000: 244. 69 Felgenhauer-Schmiedt 2009: 75-76,80; Schreg 2005: 91-92; Schreg 2006; Schreg 2012: 261 (további irodalommal). 70 A legfontosabbak között a társadalmi változásokat (a jogilag egységes jobbágyság megjelenését) és a mezőgazdasági technikai újításokat (a talajfordító eke és a szabályozott talajváltó művelési rendszer meghonosodását) említhetjük: Belényesy 1960; Szűcs 1981. 171
