Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből
A Pilis és A Dunakanyar - Tájhasználat, településszerkezet Ez utóbbi megállapítás mindenképpen fontos szempont annak megértéséhez, hogy miért nem rendelkezünk részletesebb, vagy nagyobb számú határjárással. Ez a régióban nem csupán a pilisi apátságra, hanem más birtokokra is igaz. A pilisi középkori királyi erdőterület határaira szintén alig áll a rendelkezésünkre közvetlen adat. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy a királyi központok közelében, egy alapvetően erős királyi hatalom esetén az uralkodónak nem volt szüksége arra, hogy birtokainak határát részletes oklevelekben rögzítse, mivel azokat senki sem merte megkérdőjelezni. Nagyjából hasonló lehetett a helyzet a királyi székhelyek közelében lévő, az uralkodó által az Árpád-korban alapított és a későbbi századokban is jelentős mértékű királyi támogatást élvező egyházi birtokosoknál. Mindezt jól mutatja, hogy a 15. század közepén azonban már több írott forrás is született a pilisi apátsággal kapcsolatban, mivel ekkor a szerzetesek a régió egy másik kiemelkedő fontosságú és ugyancsak királyi támogatással bíró egyházi intézményével - az óbudai ferences apácákkal - kerültek egy birtokvita kapcsán konfliktusba. A többnyire nagy és zárt birtoktesttel rendelkező más ciszterci kolostoroknál is hasonló jelenséget tapasztalhatunk, ezeknél ugyanis a birtoktömbön belüli, vagyis az apátsági központokhoz közeli birtokokra ugyanúgy kevés a forrás, míg a távolabbiak javarészt sokkal jobban adatoltak. Általában is elmondható tehát, hogy az okleveles források alapján a ciszterci gazdálkodásról alkotható kép sokszor nem tükrözi kellően az apátságok közvetlen környezetének gazdasági jelentőségét a birtokkomplexum egészének gazdálkodásán belül. A ciszterci központok környezetének intenzív és komplex gazdasági hasznosítását ugyanakkor számos történeti és régészeti kutatás igazolja - a szerzetesközösségek tájformáló hatása leginkább a központi birtoktest területén érvényesült, általában itt hozták létre szerzetesi majorjaikat, az úgynevezett grangiáikat, amelyek keretein belül különösen az állattartás, illetve a különböző ipari jellegű tevékenységek kaphattak szerepet.29 Ez egyrészt azt jelenti, hogy a régészeti kutatások szerepe ebben a tekintetben felértékelődik. Másrészt, mivel a gazdasági tevékenységekkel összefüggésben keletkezett speciális forrástípusok (számadások, leltárak) csak elvétve bukkannak fel a magyarországi ciszterci kolostorok okleveles anyagában,30 lényegében a határjárások tekinthetőek az egyedüli olyan dokumentumcsoportnak, amelyből kikövetkeztethető, hogy az egyes kolostorok környezete milyen adottságokkal bírt, milyen gazdasági tevékenységekre volt alkalmas, illetve milyen gazdasági potenciált képviselhetett. A pilisi kolostor esetében a középkori határjárások mellett további lehetőséget kínál az elemzésre az a tény, hogy bizonyos településhatárokat a környék 18. századi újratelepítése folyamán is vitattak, és ezen újabb határviták tisztázása során már elég részletes - az egykori határpontokat is feltüntető - kéziratos térképek készültek. A tulajdonjog kapcsán felmerülő konfliktusok részben valószínűleg éppen annak köszönhetőek, hogy egyes középkori birtokok (így például Boron, de hasonlóképpen Garancs, Fedémes, Kande, illetve Kovácsi) a későbbiekben - ide értve nem csak a török kort, hanem már a 14-15. századot is - pusztává válhattak, s később még az egykori helynév is feledésbe merült. Mivel a Pilis területén található települések a török korban teljesen elnéptelenedtek, az újkori helynévanyag szinte teljes mértékben a 18. században betelepedett különféle népességekhez (szerbekhez, svábokhoz, szlovákokhoz) kapcsolható.31 Kizárólag a még a késő középkorban írott forrásokban rögzített települések, vagy nagyobb határrészek nevei maradtak meg (például Kovácsi), de ezek pontos azonosítása számtalan problémát okozott. Ezeken kívül csak néhány jelentősebb földrajzi név (például Kevély-hegy) őrződött meg, a dűlőneveket és a kisebb földrajzi egységek neveit az új, betelepülő lakosság határozta meg. A középkori birtokok azonosítási problémáit a kora újkorban ugyancsak jól mutatja, hogy sok esetben még maguk a visszatelepülő szerzetesrendek sem tudták kolostoraikat beazonosítani, és néha saját, elenyészett rendházaikat más rendek romos épületeivel kapcsolták össze. így lett egy hibás azonosítás eredménye például Pilisszentkereszten a pálosok megjelenése is, hiszen ott korábban nem az ő Szent Kereszt kolostoruk állt, hanem a ciszterciek pilisi apátsága.32 Mindezek ellenére, illetve többek között éppen ezek miatt is, a kora újkori birtokviták fontos adalékként szolgálnak egyes határrészek azonosításakor, hiszen a határjárások környezetre vonatkozó adatai, sőt bizonyos esetekben a határvonalakra utaló részleteik segítséget nyújtanak a középkori viszonyok meghatározásában. Az ilyen jellegű kora újkori dokumentumokban leírt vagy ábrázolt természeti viszonyok és településszerkezeti jellegzetességek ugyanis még mindig sokkal közelebb állnak a középkori viszonyokhoz, mint a jobban dokumentált 19. századi, vagy éppen a mai állapot. 29 Benoit 1994; Platt 1969. 30 A bátaszéki (cikádori) apátság - pusztán néhány soros - ingósági leltára 1476-ból szinte az egyetlen ilyen jellegű dokumentum: MNL OL, DL 45673 (1476 napi dátum nélkül). 31 Laszlovszky 2001: 87-88. 32 Torma (szerk.) 1986. 107
